Nyírbátori FC – Ugyanúgy, csak jobb helyzetkihasználással

Roszel Róbert (jobbra) is tehet azért, hogy javuljon a bátori helyzetkihasználás
Roszel Róbert (jobbra) is tehet azért, hogy javuljon a bátori helyzetkihasználás - © Fotó: Janics Attila
Nyírbátor – Az NB III-as Nyírbátori FC szombaton a Putnok vendége lesz Múcsonyban.

Van miből erőt merítenie a Nyírbátori FC-nek, hiszen az egyetlen szabolcsi NB III-as futballcsapat jó teljesítményt nyújtott a Cigánd elleni tavaszi debütálás (1–1) alkalmával. A bátoriak szombaton Múcsonyba mennek, ahol a Tállya vendégeként az ősszel 6–2-re nyertek, most a Putnok a gazda, amelyet idegenben még sosem sikerült legyőzniük.

– Azt várom, hogy hasonlóan jó teljesítményt nyújtsunk, mint a legutóbbi mérkőzésen, persze jobb helyzetkihasználásra lenne szükségünk, hogy megszakadjon a Putnok elleni rossz idegenbeli sorozatunk – mondta Ambrusz Árpád, a nyírbátoriak edzője. – Mindkét csapatnak szüksége van a pontokra, így nagy csatára számítok. Vámos Márkot megműtötték a gerincsérvével, rajta kívül az edzésmunkához már csatlakozó Benkő Balázs valamint Bernáth Martin sem áll rendelkezésre, a legutóbbi meccsen kiállított Bagi Ákos pedig egy meccsre szóló eltiltást kapott.








hirdetés