Nyírbátori FC – Van még miért izgulni

Nyírbátori FC – Van még miért izgulni
© Illusztráció: KM-archív
Nyírbátor – Ezúttal hazai pályán veszített az egyetlen NB III-as szabolcsi futballcsapat.

Változatos, mozgalmas játékkal indult az NB III-as nyírbátori mérkőzés, igazi gólhelyzet nélkül. A félidő végére több szöglet jelezte a magasabb osztályú játékosokból álló vendégcsapat győzelmi szándékát, de magabiztosan zárt a bátori védelem, kivéve a 45. percet, amikor egy rosszul hazafejelt labdát Vincze Ákos jobbról, éles szögből a kapu közepébe vágott.

A második félidőben nagy erőket mozgósított az NYFC az egyenlítésért, ezt több kihagyott helyzet és időnként nyomasztó fölény jelezte. Verpecz István többször is bravúrral őrizte meg a debreceniek hálóját. Hasonlóan a legutóbbi meccshez, jelentős mezőnyfölényben játszva, de most sem sikerült a hajdúsági ellenfél kapuját bevennie a Bátornak. Összességében jelentős fölény ellenére, némi játékvezetői közreműködéssel nem sikerült megszerezni a biztos bennmaradást jelentő pontokat.

NB III: Keleti csoport, 31. forduló

Nyírbátori FC–DVSC-DEAC 0–1 (0–1)

Nyírbátor, 200 néző, v.: Györki.

Nyírbátor: Vasas G. – Sipos T., Reznek, Müller Zs., Szabó R. (Bagi Á., 74.), Lakatos L., Kotnutjak, Boros D., Terdik, Hornyák M., Roszel (Kinczel, a szünetben). Játékos-edző: Ambrusz Árpád.

DVSC-DEAC: Verpecz – Filip, Csősz, Kóródi (Gafaroglu, 84.), Vincze Á., Barna Sz., Nagy K., Kozák (Mócsán 78.), Horváth P. (Kerekes K., 62.), Völgyi, Szilvási. Edző: Gyarmati András. Gól: Vincze Á. (45.). Jó: Kornutjak, Sipos T., Lakatos L., Terdik, illetve Verpecz, Filip, Csősz, Barna Sz., Szilvási.

Ambrusz Árpád: – Jó Debrecen ellen, helyenként jó játékkal, de ajándékgóllal sajnos nem tudtuk megszerezni a nyugodt folytatást jelentő pontokat.

Gyarmati András: – Úgy érzem, egy góllal jobbak voltunk.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés