“Nyíregyháza egyik helyi járatán is van egy sofőr, aki különleges figyelemmel bánik az utasokkal”

Akt.:
“Nyíregyháza egyik helyi járatán is van egy sofőr, aki különleges figyelemmel bánik az utasokkal”
© Illusztráció: KM-archív
Nyíregyháza – Városban születtem, de falun nőttem fel. Minden falusi ember örült, amikor a távolsági buszjáratok megindultak, sűrűbbé váltak. Gyermekkori emlékeim között él egy buszsofőr, aki kirándulássá varázsolta a szürke, monoton utazást. Soha nem volt búskomor, soha nem mérgelődött a munkájára vagy az utasokra – írja olvasónk.

A mosoly szinte belevésődött az arcizmaiba, abba a piros pozsgás arcba. Még most is magam előtt látom az arcát, ahogy kérdéseket tett fel egy nyolcéves gyereknek és az édesanyámnak. A férfiutasokkal megbeszélte a földművelés, az állattartás gondjait, de szó esett a problémás asszonyokról, anyósokról is. Mindig mindenkivel tudott beszélgetni, maximálisan empatikus volt. Azóta sok-sok év eltelt. Déjá vu-érzés kerített a hatalmába a közelmúltban. Nyíregyháza egyik helyi járatán is van egy sofőr, aki különleges figyelemmel bánik az utasokkal. Mosolya piroslóan virít az arcizmában, kíváncsian érdeklődik az ember egészségi állapota iránt, és megnyugtatóan közli, hogy senki nem fog elkésni a munkából, mert az utazásunk jó kezekben van. Az időseknek, kismamáknak át kell adni helyet, mert mióta autóbusz van a világon, ez szinte írott törvény. Felvetődött bennem: vajon nem az én „sofőr bácsim” rokonához van szerencsém? Bárhogyan is, ez a magatartás, emberi hozzáállás nem jár együtt a jogosítvánnyal, ehhez születni kell, ezt a szülőknek meg kell megtanítaniuk a gyermekeikkel. Ha újra látom, hallom őt, veszem a bátorságot, és rákérdezek a feltételezett rokoni szálakra!

– Hajzer Andy –








hirdetés