A címvédőt is kiütötték az egyetemisták

A Nyíregyházi Egyetem továbbra is veretlen
A Nyíregyházi Egyetem továbbra is veretlen
Nyíregyháza – A NYESE még nem talált legyőzőre az egyetemi bajnokságban.


A MEFOB előző kiírásában a második helyen végzett a Nyíregyházi Egyetem férfi kosárlabdacsapata, az NB I./B csoportos Blue Sharks játékosaira épülő együttes az idén még fényesebb érmet szerezhet. A NYESE eddig mind a tizenegy mérkőzését megnyerte, legutóbb 101–73-ra intézte el a címvédő Miskolcot. A találkozón Bus Iván tripla duplát jegyzett (16 pont, 10 lepattanó, 11 gól­passz), Czura Attila 30 pontig jutott.

– Az előző meccsen már összejött a tripla dupla, az azt megelőzőeken pedig egy-egy lepattanóra álltam tőle – mondta Bus Iván. – Néhány éve, még az A csoportban majdnem sikerült, egyébként összességében sem hiszem, hogy ötnél többször összejött volna. A pontszerzéssel és a gólpasszokkal sosem volt problémám, itt a lepattanókat is jobban szedem, ebben segít az is, hogy zónában többször hátra kerülök.

Jól megértik egymást

– A tavalyi döntőn is esélyesek voltunk, mindenki azt mondta, hogy a miénk a legjobb csapat – emlékezett vissza az irányító. – Akkor a körbeverésekből nagyon rosszul jöttünk ki, most szeretnénk, ha jobban alakulna.

Czura Attila a B csoportos ellenfeleket is gyakran megszórja, nincs ez másként a MEFOB-ban sem, eddigi kilenc meccsén már háromszor járt harminc pont felett.

– Itt egy fokkal nyilván könnyebb meccsek vannak, de jól esik, amikor így kijön a lépés – mondta Czura Attila. – Iván az irányítónk, a B-ben is szeretek vele játszani, töm labdákkal rendesen. Egyébként mindenkivel évek óta együtt vagyunk, jól ismerjük egymást. Nagyon jó az egész csapat, ami baráti társaság is egyben.

– A Miskolc ellen keményebb meccsre számítottam, de jó volt látni, hogy ilyen simán nyertünk – ejtett szót a hétfői találkozóról. – Tavaly is meg kellett volna nyernünk az egészet, de pont a Miskolc ellen elbuktunk. Amíg nem játszottunk a TF-fel és a Miskolccal, addig nem mondtam volna, hogy ennyivel erősebbek vagyunk most náluk.

MK



Nyíregyháza.
SZON.HU






hirdetés