Hatalmas lehetőség egy nyíregyházi cégnek

Hatalmas lehetőség egy nyíregyházi cégnek
© Fotó: Sipeki Péter
Nyíregyháza – Egy osztrák energiatakarékossági vásáron találtak egymásra az üzleti partnerek.

Korszerű, energiahatékony fűtési rendszerek magyarországi terjesztését célzó megállapodást írtak alá osztrák és hazai cégek pénteken Nyíregyházán, a városháza Bencs-termében.

– A megújuló energiák és az egergiahatékony megoldások arányának növelése kiemelten fontos. E határon átnyúló együttműködésnek köszönhetően régiónk is élvezheti azon fejlesztések előnyeit, amelyekben Ausztria élen jár – fogalmazott elöljáróban dr. Barabás László, az Osztrák Köztársaság tiszteletbeli konzulja.
A szóban forgó technológiát Joseph Lindenberg ismertette. – Több mint tíz éve foglalkozunk új technológiákkal. Infravörös fűtési rendszerünket – több egyetemmel együttműködve – évekig fejlesztettük, és tavaly dobtuk piacra. Tudományos vizsgálatok igazolták, hogy ennek a rendszernek – a karbon-nano­technológiának köszönhetően – legalább 22 százalékkal jobb a hatásfoka, mint a hasonlóknak; környezetbarát és takarékos mivolta miatt az a szándékunk, hogy a feltörekvő régiókban is elérhetővé tegyük – magyarázta a NAXIS New Energy Concepts GmbH tulajdonos-ügyvezetője, hozzátéve: innovatív termékeik bevezetéséhez nem lomha multikat, hanem kisebb, rugalmas, törekvő partnereket keresnek.

Egyszerű kivitelezés

– A lakossági igény nő az energiahatékony technológiák iránt, nyíregyházi székhelyű cégünknek pedig nagy lehetőség, hogy a jelenleg létező leghatékonyabb infravörös fűtési rendszert bevezethetjük a magyar piacra – ezt a szerződés másik aláírója, a DCS-BAU Kft. ügyvezetője, Feleki Melinda mondta.
Darida Olivér, a Rózsaép Kft. ügyvezető igazgatója további részletekbe avatott be.

– A közönség minden újdonságot szkeptikusan fogad, ennek ellenére bízunk a sikerben, ugyanis a technológia – például napelemmel párosítva – nagyon lecsökkentheti a fűtési költségeket. Fóliaváltozata egyszerű kivitelezést tesz lehetővé, mint fal- és padlófűtési megoldás beépíthető burkolat, festék, vakolat alá is. Hamarosan elkészülő bemutatótermünk segítségével igyekszünk bátor vállalkozókat találni, megismertetni a rendszert a tervezőkkel és a leendő vásárlókkal – tette hozzá Darida Olivér.

KM



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

Nyíregyháza.
SZON.HU






hirdetés