Hótakaró alatt a földek

A gazdák nehezen tudták előkészíteni a talajt a vetéshez
A gazdák nehezen tudták előkészíteni a talajt a vetéshez - © Illusztráció: KM
Szabolcs-Szatmár-Bereg – A szakemberek szerint szempontból jól jött az elmúlt időszakban leesett hómennyiség.

Az elmúlt napokban leesett nagyobb mennyiségű hó a közlekedésben és a mindennapjainkban ugyan okozott kisebb-nagyobb fennakadást, ám az agrárium szereplői örömmel fogadták a hópelyheket, hiszen a hótakaró megvédi a kifagyástól az ősszel elültetett vetőmagokat.

Télen essen a hó!

– Ez így igaz, én magam is örömmel szemléltem a Timár és a Paszab környéki területeket, ahol több helyen is 15-20 centiméteres hótakaró borítja a földeket. A mezőgazdaságnak az a legjobb, ha minden hónapban az évszaknak megfelelő az idő, azaz télen esik a hó és nyáron pedig süt a nap. Az elmúlt napokban leesett hómennyiségnek köszönhetően az őszi vetés most biztonságban telel, nem áll fent a veszély, hogy kifagyjon. Persze ebből nem az következik, hogy a termés mennyisége és minősége majd kiváló lesz, hiszen sokat számít, hogy ősszel ki milyen tápanyaggal „küldte be” a talajba az árpát, a kukoricát vagy a búzát – fogalmazott Pásztor András, a Timári Vetőmag és Szárító Kft. tulajdonos ügyvezetője. A szakember úgy véli, az előveteményezés a kukorica és a borsó esetében jól sikerült, ám a nyár végi szárazság a talaj-előkészítő munkákat igencsak meglassította és megnehezítette, sokat számított, kinek milyen munkagép állt a rendelkezésére.

Száraz volt a talaj

– A gazdák vegyes érzésekkel fejezték be a talaj-előkészítő munkákat, mivel kevés csapadék hullott és a feltételek elmaradtak az optimálistól, a rendelkezésre álló idő viszont szorított. A minőségi munkát gátolta a szárazság miatt nehezen előkészíthető magágy – folytatta az értékelést Rácz Imre, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke, aki szintén ­megerősítette: jó időben érkezett a hó, hiszen a nagy hidegtől és az esetleges kifagyástól megvédi a vetést, biztosítja a „pihentető, téli álmot.”

– Bízhatunk abban, hogy legfontosabb gabonáink időben a földbe kerültek, és egy sikeres áttelelést követően a jövő évi kenyér alapanyaga és a megfelelő takarmánybázis is biztosított lesz – tette hozzá a megyei elnök.

TG



Nyíregyháza.
SZON.HU






hirdetés