Fehérvári Marietta – Gyermekkori vágyam vált valóra azzal, hogy ma rendőr lehetek! Mindig is vonzott az egyenruha és a rendőri munka. Szeretek másokon segíteni és személyes példaadással mintául szolgálni – gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Két éve szolgálok a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályán szabálysértési előadóként, szabadidőmben főképp sportolok: futok, aerobikozom és úszok. Az Iskola Rendőre programban való részvétel önkéntes alapon vállalható munkánk mellett. Az én választásom azért esett az Apáczaira, mert „lebilincselt” az iskola szellemisége és varázsa, ráadásul a gyakorló iskola 2 percre található a jelenlegi szolgálati helyemtől.
– Általános tapasztalat, hogy a gyerekek nem tudják hol a határ, nem érzik át cselekedeteik súlyát. Rendszerint nagyon meglepődnek, amikor már gyanúsítottként, kihallgatáson szembesülnek azzal, hogy amit ők egyszerű tréfának, „jó bulinak” tartottak, az valójában jogsértés, bűncselekmény. A program célja éppen ezért az is, hogy megelőzzük az ilyen eseteket. A kulcsszó a felvilágosítás: elmagyarázni, bemutatni, megértetni a fiatalokkal, hogy mit szabad és mit nem.
– Azt tanácsolom minden diáknak, hogy legyen „rend-őr” a szónak abban az értelmében, hogy viselkedésével megőrzi, vigyázza, elősegíti a rendet, a békét, a (köz)biztonságot – tette hozzá Fehérvári Marietta, az Apáczai iskolarendőre.