Rehó Bálint Ez a kiemelkedő eredmény nem előzmények nélküli, Bálint 11. és 12. évfolyamon is első lett a megyei biológia versenyen. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen biológiából tavaly 32., idén 12. helyezést ért el. Más tantárgyakban is jeleskedett, kémiából az Irinyi János Verseny országos döntőjébe jutott 2008-ban, tavaly pedig a megyei számítástechnika versenyen 3. helyezést ért el csapatával.
Nyírbogdányban él húgával és szüleivel, akik mindenben támogatják. Hálás szüleinek, hogy biztosítják számárára az elmélyült tanulás feltételeit. Szabadidejében zongorázik, tíz évig néptáncolt. A természet is megérintette, gyakran jár barátaival és családjával túrázni, szívesen barangol a Zemplénben és a Bükkben, szeret evezni a Tiszán. Ilyenkor mindig magával viszi fényképezőgépét, hogy megörökítse a természet szépségeit.
A Krúdy Gimnázium biológia tagozatos osztályának egyik legkiemelkedőbb tanulója volt. Kiváló képességei mellett szorgalmával is kitűnt társai közül. Osztályának népszerű tagjaként tartották számon, nemcsak esze, hanem szerénysége, megbízhatósága miatt is. Gimnáziumi évei alatt rengeteg segítséget kapott kémiatanárától, Oláh Krisztinától és biológiatanárától, Gergely Tibortól.
A négyfős magyar diákolimpiai csapatba többfordulós válogató versenyen lehetett bekerülni. A csapat felkészítését Bán Sándor, a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanára vezette. A Tajvani Diákolimpián a biológia minden ágában megmérkőztek a versenyzők: volt békaboncolás, mikroszkóppal kellett felismerni növényi és állati szöveteket, pókokat kellett meghatározni, kémcsőben levő növényi sejtek génjeit vizsgálni. A csapattagok eredményeinek összesítése után a magyarok a legsikeresebb európai válogatottnak bizonyultak!
Osztálytársainak feléhez hasonlóan Bálint szeptembertől orvostanhallgatóként folytatja tanulmányait.
- Tarnavölgyi Gergely -