Szabadtéren is lehet kosarazni a Bánki-iskolában

Szabadtéren is lehet kosarazni a Bánki-iskolában
© Fotó: Racskó Tibor
Nyíregyháza – Tao-program keretében létrehozott létesítményt adtak át pénteken a nyíregyházi középiskolában.

Kevesebb mint egy évvel a felújított tornaterem átadása után, pénteken újabb, a kosárlabdához köthető, megszépült létesítményt adtak át a Bánki Donát Műszaki Középiskola és Kollégium területén. A Nyíregyházi Kosárlabdát Szeretők Közhasznú Sportegyesülete (NyíKSE) a tao sportágfejlesztési programja által elnyert forintjaiból ugyanis megújult az iskola eddig bitumenes sportpályája, amely a jövőben az olimpiai sportággá váló 3×3-as és az utcai kosárlabdát szolgálja majd.

A munkálatok során két pár palánkot állítottak fel, a pálya borítása pedig speciális, egyedülálló technológiával készült, Balogh Béla, a NyíKSE elnöke azt is elárulta, hogy Magyarországon ez az első ilyen jellegű talajjal készült szabadtéri pálya. Üdvözölte a pálya átadását és a nyíregyházi sport dinamikus fejlődését az eseményen jelenlévő Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, csatlakozott hozzá a szintén szót kapó Kósa Árpád, a Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezetője, Juhász Ferenc, a Bánki-iskola igazgatója pedig abbéli örömének adott hangot, hogy tovább szépült a létesítmény, és az iskola diákjai is birtokba vehetik a szabadtéri létesítményt.



Nyíregyháza.
SZON.HU






hirdetés