Szédítő élmény Nyíregyházán

Huszonöt méteres magasságban
Huszonöt méteres magasságban - © Fotó: Nánási Anita
Nyíregyháza – A belváros szívében egy óriás körhinta szórakoztatja a kicsiket és a nagyokat.


A megyeszékhely adventi forgataga az idén nem mindennapi attrakcióval bővült: az óriás körhinta a Kossuth téren, a Magyarok Nagyasszonya társszékesegyháznál, közvetlenül a szökőkút mellett kapott helyet. Magassága eléri a harminc métert, a benne „utazókat” pedig huszonöt méterrel repíti a föld felé. Advent első vasárnapján, Nyíregyháza ünnepi fényeinek ragyogásában hosszú sorban álltak, akik ki akarták próbálni. A ringlispíl maga is hozzájárul a karácsonyi csillogáshoz: a több ezer színes ledes izzójával már messziről kitűnik.

Sok a bátor jelentkező

A legtöbb érdeklődő este hat után érkezik, amikor már besötétedett és a karácsonyi díszkivilágítástól ragyog a belváros, azonban a korábbi órákban is akadnak bátor jelentkezők, sőt: voltak, akiket még az eső sem tartott vissza attól, hogy felkapaszkodjanak a körhintára.

Egészen szürreális élmény ilyen távlatokból szemlélni az adventi várakozás ünneplőjébe öltözött várost. Olyan tapasztalat, amely sokaknak újdonság lehet, hiszen ezt a magasságot a körhinta mozgásával kiegészítve ugyanitt, ugyanígy biztosan nem éltük még át. Szédülésre különösen hajlamosaknak, tériszonyosnak nem ajánlott – mindenki másnak azonban igen!

NA



Nyíregyháza.
SZON.HU






hirdetés