Túlságosan erős volt az orosz medve

Marci a szófiai serleggel
Marci a szófiai serleggel
Nyíregyháza – Fucsovics Marci végül az értékes második helyen zárta a szófiai ATP 250-es tornát.


Szombaton már elődöntőt játszott Szófiában Fucsovics Márton (47. a világranglistán). Pénteken amolyan szülinapi ajándékként meccs nélkül lépett tovább, mert ellenfele, a spanyol Roberto Bautista-Agut (18.) lebetegedett. Az ATP 250-es kemény pályás torna első elődöntőjén az olasz Matteo Berrettini (53.)volt az ellenfele.

Három brékelés döntött

Marci kezdte a meccset és hozta az adogatójátékát. Azt ellenfele is, és ez így ment egy kivételével minden játékban. Marci 5:4-re vezetett és két játszmalabdája is volt, de a szívós talján mindkettőt hárította. Sőt, utána brékelt, a saját szerváit hozta így ötvennégy perc alatt 6:4-re nyerte az első játszmát. A folytatás hasonlóan kiegyenlített küzdelmet hozott, 5:5 után Marci hozta a szerváit, majd a legjobbkor vette el ellenfeléét, és 7:5-re egyenlített negyvennyolc perc alatt. Jöhetett a döntő játékrész, amelyet szintén Marci kezdett. Szervái után azonnal brékelt, és ez döntőnek bizonyult. Utána jött a megszokott módi, behúzott saját adogatások, ami harminchat perc után Marci 6:3-as sikerét és a mérkőzés megnyerését jelentette. A kiegyenlített küzdelmet jól jellemzi, hogy mindössze háromszor brékeltek a felek, és egy elcsent adogatójáték nyert szettet is eredményezett. Szerencsére ebben Marci mutatója jobb volt, ami finálét jelentett a nyíregyházi teniszezőnek.

Azok a második szervák

A második elődöntőt az orosz Daniil Medvegyev (16.) nyerte a francia Gael Monfils (33.) ellen. Így tehát az orosz várt Marcira a vasárnapi fináléban. Korábban kétszer találkoztak, mindkétszer Medvegyev nyert. Most is ő volt az esélyesebb, az első játszmában 3:3-ig nem volt nagy gond, utána azonban Marci elveszítette adogatójátékát. Ugyan azonnal vissza is vette ellenfeléét, de azt követően egy hosszú játékban Medvegyev a harmadik bréklabdát már nem hibázta el. Az előnyt a szerváival érvényesítette, és 6:4-re nyerte a negyvenhat perces szettet.

A folytatásban Medvegyev már 1:1 után bérkelt, erre Marcinak 2:3 után lett volna esélye, ám nem sikerült. Egyre inkább magabiztosabb lett az orosz teniszező, másodszor is ellopta Marci adogatójátékát, és az első meccslabdát értékesítve 6:3-ra húzta be a harminchét perces játszmát.

Sajnos Marci sokat hibázott, a második szerváinak csak 15 százalékából tudott pontot csinálni, az orosznál ugyanez 55 százalék volt. Ezzel együtt dicséret illeti a nyíregyházi teniszezőt, remélhetőleg a folytatás még eredményesebb lesz.

Irány Rotterdam

– Mindig jó serleggel befejezni egy versenyt. Medvegyev túl jó volt a döntőben, gratulálok neki. Jó hetem volt Szófiában, köszönöm mindenkinek, aki segített, szurkolt.

– Ez egy hosszú sorozat első állomása volt, hétfőn reggel irány Rotterdam, ATP 500-as – adta közzé Marci közösségi oldalán.

KM



Nyíregyháza.
SZON.HU






hirdetés