Vallomások mint babérkoszorúk

Ladányi András, a kötet szerzője
Ladányi András, a kötet szerzője - © Fotó: Dodó Ferenc
Nyíregyháza – Különleges kötettel tisztelegnek a tavaly elhunyt Bíró József táncművész emléke előtt.


Bíró József, vagy ahogy sokan ismerték, Jaffás, többszörösen kitüntetett kiváló táncművész, a Szabolcs Néptáncegyüttes Krúdy-díjas művészeti vezetője 2017. július 29-én eltávozott az égiek táncegyüttesébe.
– Az elmúlt esztendőben meg kellett tanulnom elfogadni a halálát, a veszteséget. Nehéz időszak ez az életemben – vallotta be könnyeivel küszködve Ágoston Ildikó pénteken délután a megyei könyvtár kamaratermében, ahol talán soha ennyien nem gyűltek még össze könyvbemutató miatt. A közönség soraiban és a pótszékeken mind családtagok, barátok, ismerősök, pályatársak és Bíró József tisztelői foglaltak helyet.

A jövő nemzedékek számára

– Néhány nappal Jaffás halála után fogalmazódott meg bennem először, hogy valamilyen formában meg kell örökíteni a munkásságát a jövő nemzedékek számára, így keresni kezdtük a lehetőségeket. Megismerkedtünk Ladányi Andrással, aki vállalta, hogy kötetbe rendezi mindazt, amit az emberről és táncművészről elmesélhetünk. Így született meg a Jaffás – Bíró József koszorúi című, fotókkal gazdagon illusztrált könyv, ami a barátok, ismerősök és az egyesület támogatása nélkül nem jelenhetett volna meg – árulta el Ágoston Ildikó, a művész párja, a Szabolcs Néptánc Egyesület elnöke.

Ladányi András gazdag életműve folyamatosan bővül, 1984-ban jelent meg az első könyve, a Bíró Józsefről készült kiadvány pedig a harmincnyolcadik a sorban. Az egykori vájárt, népművelőt és újságírót erős szálak fűzik megyénkhez, eddig tizenegy, Szabolcs-Szatmár-Bereghez kötődő kötete látott napvilágot.

– A könyv műfaja táncszociográfia, ami Jaffás családjával, barátaival, pályatársaival és tanítványaival készült mély­interjúkat, szubjektív vallomásokat tartalmaz. Ezeket összerendezve kaphatunk objektív képet Bíró József művészetéről, munkásságáról, életéről. A kiadványt Trifonov Éva, Bolyán Sándor és Csutkai Csaba fotói teszik teljessé – mondta el elöljáróban Ladányi András.

A táncba vetett hit

– Bolyán Sándor barátom keresett meg Ildikó kérésére. Elmesélte, milyen ember volt Bíró József, és megmutatta azokat a fotókat és videókat, amelyeket a táncegyüttes jubileumi gálaműsorán készített. Sándor évek óta kíséri a Szabolcsot és örökíti meg az előadásaikat, fellépéseiket, neki köszönhetően láthattam Jaffás utolsó táncát is, ami mélyen megérintett. Találkoztam az egyesület kuratóriumával, elmondtam az elképzeléseimet, majd megkezdődött a közös munka. Minden segítséget megkaptam, a képeken és videókon túl több tévés interjút is megtekintettem, ezek egyikét felhasználva íródott a bevezetés, amit olvasva úgy érezhetjük, hogy Bíró József saját magát „konferálja fel” – engedett bepillantást a munkafolyamatba a szerző, aki ugyan soha nem találkozott a táncművésszel, azonban az interjúalanyokat hallgatva és a felvételeket látva úgy érzi, jó barátok lettek volna. Minden megszólaló egy-egy babérkoszorú Jaffás körül, így bontakoznak ki az olvasó előtt életének mérföldkövei, sikerei és hullámvölgyei – utalt a címre Ladányi András.

A kiadványban fejezetekre bontva megszólalnak mindazok, akik meghatározó alakjai voltak Bíró József Budapesten, majd Nyíregyházán eltöltött éveinek, akik támogatták a pályája során és azok is, akikkel nem a tánc világa kötötte össze. A könyv üzenete az a magyarság ősi ösztöneire ható, táncba vetett hit, melynek középpontjában a művész, Bíró József áll, tőle távolodva pedig megismerhetjük az egész Kárpát-medencei táncmozgalmat.

A Szabolcs Néptáncegyüttes táncosainak búcsúsorai

„Kit fogunk várni, hogy bejöjjön a kapun, amikor hat óra elmúlt és mi még mindig civilben vagyunk? Ki fogja ezentúl mondani, hogy próba van gyerekek, ne csináljátok már, még mindig kávéztok?! Ki fogja dörzsölni az arcát és tépni a haját, ha valamit nem úgy csinálunk, ahogy azt ő szerette és elvárta volna?! Aztán csak elnevetni magát az egészen és azt mondani rá: ne vicceljetek már! Kinek fogunk megfelelni és bizonyítani azt, hogy méltóak vagyunk arra, ahová Ő helyezett minket?! Ki fogja a saját kabátját odaadni, csakhogy ne te menj haza hidegben egy cipzár nélküli kabátban? Kinek fogunk madártejet, mákos sütit vagy akár odaégett krumplis tésztát csinálni, és ki fogja olyan szeretettel fogadni, ahogy azt csak ő tudta? Senki! Itt hagytál minket. Tehetetlenül, kétségbeesve, dühösen a veszteségünkkel és a gyászunkkal! Téged már nem kapunk vissza, de valamit magadból itt hagytál, ezt őrizzük az emlékezetünkben, a lelkünkben és a viselkedésünk néhány motívumában, amiről tán magunk sem tudunk, mert nem tudatosítottuk ezeket. Aki azt állítja, hogy az életéhség-élvező képesség és elementáris tehetség ilyen mértéke semmivé lehet egyetlen pillanat alatt, az vak és tudatlan. Mindannyian kaptunk tőle valamit, egy álmot, egy emléket és egy kis bátorságot. Megpróbáljuk elfogadni a soha viszont nem látást, egy hang és kedvesség megszűntét, elfogadjuk az elképzelt közös tervekben a jövő hiányát. Nélküle nem mernénk kergetni ennyire ködös álmokat. Soha nem felejtjük szavad, soha nem felejtjük neved! Tiéd a csend és a nyugalom, miénk a könny és a fájdalom…”

CSA



Nyíregyháza.
SZON.HU






hirdetés