Visszavágott a horvát „mumus”

Visszavágott a horvát „mumus”
Nyíregyháza – Egyesben befejezte idei szereplését Fucsovics Márton azzal, hogy veszített a pozsonyi nyolcaddöntőben.

Október 21-én a bázeli ATP-500-as torna selejtezőjében 6:7, 6:4, 6:4-re legyőzte a horvát Franko Skugort (334. a világranglistán) Fucsovics Márton (84.), csütörtökön a pozsonyi ATP-challengerverseny (106 ezer euró, kemény pálya) nyolcaddöntőjében 6:7, 6:4, 6:3-ra kikapott tőle. Vagyis csak egyetlen gémmel játszottak kevesebbet, mint két és fél hete, és megint az nyert, aki az első szettet megnyerte – és az most Marci volt.

A nyíregyházi teniszező hiába szervált 12 ászt, összesen háromszor veszítette el az adogatását, míg ő egyszer sem tudott brékelni. A selejtezőből érkezett horvát „mumus” ezt remekül kihasználta, így hamar feledésbe merült a szerda késő este, amikor Fucsovics a verseny első fordulójában 6:0, 6:0-ra verte a szabadkártyás szlovák Tomás Liskát (1046.). A kései időpont miatt Marci törekedett a gyors befejezésre, ez sikerült, hiszen csak 45 percig tartott a meccs, de Skugor ellen láthatóan fáradtan mozgott.



Nyíregyháza.
SZON.HU






hirdetés