Nyíregyházán is megemlékeztek ’56 hőseiről

Akt.:
Nyíregyházán is megemlékeztek ’56 hőseiről
© Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – „Az ötvenhatosok nem akartak hősök lenni, csak szabadon akartak dönteni arról, miképpen éljenek…”

Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójára emlékeztek kedden Nyíregyházán.

– Nem csak azért emlékezünk minden évben ezen a napon, hogy méltassuk azokat, akik kiálltak a hazáért és megküzdöttek a szabadságért. Azért emlékezünk, hogy ne merüljenek feledésbe a kommunista diktatúra bűnei és bűntettei. Emlékezünk és emlékeztetünk, továbbadjuk a fiataloknak az igaz történelmet, és átörökítjük azt az erőt és hitet, amit ötvenhat hősei hagytak ránk, és amelyre ma is szükségünk van a hazánk és az identitásunk védelme érdekében. Át kell örökítenünk azt a bátorságot és eltökéltséget, amit a magyar nemzet az idők során oly sokszor megmutatott a világnak – mondta ünnepi beszédének bevezetőjeként dr. Kovács Ferenc a Váci Mihály Kulturális Központ színháztermében kedden, az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulóján. Nyíregyháza polgármestere idézte Albert Camus francia író és filozófus szavait, aki az ötvenhatos események után egy évvel úgy fogalmazott: „A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben.”

Leverték a vörös csillagot

– Budapesten a műegyetemisták tüntetése 1956. október 23-án tömegeket vonzott és óriásira nőtt. Tizenhat pontban megfogalmazott követeléseik mellé egy emberként áll a tömeg, s a hatalom nem tudott mit kezdeni ezzel, a népből feltörő, nagy erővel. Az egymást követő események sodrában napok alatt végigsöpört az országon a forradalom lángja. Sorra alakultak a munkás és diáktanácsok, a forradalmi bizottságok. Nyíregyházán október 26-án gyorsultak fel a történések: a zöld irodaház tetejéről leverték a vörös csillagot, helyére kitűzték a nemzeti színű lobogót. A Himnuszt éneklő, tüntető tömeg a Kossuth-gimnáziumhoz vonult, majd ledöntötték a Malinovszkij-szobrot, a tanácselnököt elzavarták, lerombolták a Kossuth téri szovjet emlékműveket és a városháza erkélyéről mondtak lelkesítő beszédeket. Budai András, Tomasovszky András, Szmolnik Lajos, Rácz István, Szilágyi László, Dandos Gyula – és még hosszan sorolhatnánk mindazok neveit, akiknek szerepük volt abban, hogy még ugyanazon a napon elkezdődött Nyíregyházán is a küzdelem a hatalomért, a rendőrség és a honvédség megnyeréséért. Október végére már a forradalmároké volt az ország irányítása, ami nem történhetett volna meg a tömegek, s főként a diákok spontán mozgalma és támogatása nélkül.

– Aztán november elsején újabb szovjet csapatok lépték át a magyar határt. Nagy Imre közölte a szovjet nagykövettel, hogy a magyar kormány a bevonulás elleni tiltakozásul kilép a Varsói Szerződésből. A páncélosok november 4-én már Budapestet támadták, Kádár János bejelentette a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulását, s az új kormány még aznap táviratot intézett az ENSZ-hez, amiben érvénytelennek nyilvánította a Nagy Imre-kormány korábbi, a magyar kérdésre vonatkozó jegyzékeit, majd két nappal később az elnöki tanács kihirdette a statáriumot és kiterjesztette a rögtönítélő bíráskodás hatályát.

– Amikor látták, hogy a forradalom végleg elbukik, a fiatal értelmiségiek abban bíztak, hogy ami ezután következik, jobb lesz a réginél, a rendszer talán tanul a múlt hibáiból és azokat nem követi el még egyszer. Sajnos, ami következett, ha lehet, még rosszabb volt: olyan mértékű megtorlás kezdődött, aminek legnagyobb számban a civil lakosság esett áldozatául. Az elhurcolásuk, a deportálásuk, a bebörtönzésük, a kínvallatásuk soha meg nem bocsátható, az elkövetett bűnök soha nem évülhetnek el.

Véráztatta, dicső napok

– Még csak hatvankét esztendő telt el a dicső napok és a vérrel vívott forradalom kényszerű bukása óta, még itt vannak, itt lehetnek köztünk azok is, akik nemzetünk hőseiként táplálták a szabadság lángját, és azok a szemtanúk is, akik átélték a dicső és győzedelmes, de véres és vesztes napokat is. Ők még el tudják mondani nekünk az igazságot, mert részesei voltak a forradalom leverését követő kegyetlen megtorlásnak. Az ő szavaik ma a legfontosabbak, az ő tanulságuk meghallgatása, mert az igazságot sokáig nem mondhatták el. A hivatalos álláspont szerint ellenforradalom zajlott, melyet reakciós és köztörvényes elemek szerveztek, de a magyar nemzet megőrizte a maga igazságát, bízva a változásban és a rendszerváltásban. Igaz, több mint negyven évet kellett várnia rá, de négy évtizeden át sem sikerült elvenni a szabadság, a szabadulás hitét, azt pedig ötvenhat emléke táplálta az emberekben.

– Már hatvankét esztendő telt el, nagyot változott a világ, mennyi minden történt ebben a két emberöltőben! Ahhoz azonban nem volt elég hosszú ez az idő, hogy feledjük az elnyomás elleni hősies küzdelmet, s hogy ne emlékeznénk büszkén ma is arra: ez a nemzet bizonyította, hogy nem hagyja magát. A végsőkig kitart, s ha az egész világ is meg volt győződve arról, hogy elbukott, mégis újra és újra talpra áll.

– Az ötvenhatosok nem akartak hősök lenni, csak szabadon akartak dönteni arról, miképpen éljenek, és megtették, amit tenniük kellett. Mindszenty József szavait idézve: „1945-től egy vesztett, számunkra céltalan háború után, erőszakkal épült ki az itteni rendszer. (…) A rendszert az egész magyar nép söpörte el.” A döntő történelmi pillanatokban méltósággal kezükbe vették a sorsukat, s – megbűnhődve múltat és jövendőt – véráldozat árán kivívták a szabadságukat. Az akkor megfogalmazott célok és vágyak ma is rendíthetetlenül fontosak számunkra, mert ők egy olyan Magyarországért harcoltak, ami a magyaroké lehet. Egy szabad országot akartak, s ma sem akarunk mást. Egy erkölcsileg stabil, anyagilag biztonságos, erős és szabad országért dolgozunk, és egy olyan városért, ahol minden ember megtalálja a boldogulását és a boldogságát. Emlékezzünk hát büszkén a hősökre és mártírokra, az ötvenhatos ifjúságra, és merítsünk erőt a mai kor kihívásaihoz az ő hitükből, elszántságukból és bátorságukból – zárta ünnepi gondolatait dr. Kovács Ferenc polgármester.

A tizennyolc éves mártír

Az ünnepség részeként a megemlékezők a fiatalon mártírhalált halt Dandos Gyuláról láthattak rövid, egyfelvonásos drámai játékot a Nyíregyházi Egyetem színjátszóinak előadásában. Dr. Karádi Zsolt, az intézmény tanára, egyben a darab írója, szerkesztője és rendezője lapunknak elmondta: a Kossuth-gimnázium diákja 18 éves korában lett az 1956-os forradalom és szabadságharc hősi halottja.

– Dandos Gyula jó szervezőkészsége következtében a nyíregyházi események egyik főszereplője lett. Borzasztó kínzások után elkerült Szentgotthárdra, ahol tiltott határátlépés közben agyonlőtték. Az ő alakja – aki életkorában is közel áll az egyetemistákhoz – került a műsor középpontjában. Történeti forrásokat, Fazekas Árpád műveit, vallatási jegyzőkönyveket használtunk fel a szövegkönyv elkészítésekor – ismertette a darab hátterét dr. Karádi Zsolt.

A kulturális központ vendégei a megemlékezés zárásaként együtt sétáltak el a Hősök terén álló ötvenhatos emlékműhöz, ahol elhelyezték a tisztelet koszorúit és virágait.

KM








hirdetés