Nyíregyházán versenyeztek az önkéntes mentőcsoportok

Nyíregyházán versenyeztek az önkéntes mentőcsoportok
© Fotó: katasztrófavédelem
Nyíregyháza – Szombaton szervezete meg a területi önkéntes mentőcsoportok megyei versenyét a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Nyíregyházán, a Bujtosi városligetben.

Dr. Polgári András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal főigazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd Varga Béla tű. ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója nyitotta meg a rendezvényt.

A 14 csapat, 9 állomáshelyen mérte össze tudását, amelyben elméleti és gyakorlati feladatokban kellett bizonyítaniuk. Így volt homokzsáktöltési, távol dobási feladat, de nyúlgátat, mobilgátat és sátrat is építeniük, valamint bontaniuk kellett az ötfős csapatoknak, valamint be kellett bizonyítaniuk, hogy füsttel telítődött épületben hogyan tájékozódnak, illetve a sérültek legrövidebb időn belül történő mozgatása is a feladatok között szerepelt a katasztrófavédelmi teszt mellett.

Ezzel párhuzamosan az érdeklődők megtekinthették a Kelet-Magyarországi Speciális Mentő Egyesület kereső kutyás, a „Rétköz 8” Ibrányi Járási Mentőcsoport sárkányrepülős bemutatóját, a Felső-Tisza-vidéki Búvár és Mentő Egyesület technikai eszközeit, a Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóságának elsősegély-nyújtással, újraélesztéssel kapcsolatos felkészítését. A rendezvényen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tűzmegelőzési Bizottság sátránál egyebek mellett a szén-monoxid mérgezés megelőzésére, a lépcsőházak tűzvédelmére, valamint a szabadtéri égetés szabályaira hívták fel a figyelmet. A Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság eszközeit és védőfelszereléseit láthatták a városligetbe kilátogatók.

A verseny összesítése után az első helyezett a „Kraszna”- Mátészalkai Járási Mentőcsoport (Nagyecsed ÖTE) lett, a Nyíregyházi Járási Kelet-Magyarországi Speciális Mentőcsoport(Kelet-Magyarországi Speciális Mentő Egyesület), valamint a Nyír Mentőcsoport (Felső-Tisza-vidéki Búvár és Mentő Egyesület) előtt.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság –








hirdetés