Nyíregyházi alkotás a legjobbak között

Kéry Péter vette át a díjakat
Kéry Péter vette át a díjakat - © Fotó: Magánarchívum
Nyíregyháza – A Lakitelek Népfőiskola, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (RETÖRKI), illetve a Dunaversitas Egyesület ebben az évben először rendezett Rendszerváltó Filmszemlét, az eseményt április végén a Lakitelek Népfőiskolán rendezték.

A szemlére hazai és határon túli alkotóktól negyven alkotás érkezett, ezek közül az előzsűri döntése alapján tíz jutott be a versenyprogramba. A szemlén egy nyíregyházi alkotás is versengett, az „Első lépések – végső beszélgetések” című filmnek nagy sikere volt: a készítői három díjat is elhoztak a rangos mezőnyből.

A Magyar Demokrata Szerkesztőségének 100 ezer forintos, a kiskunmajsai Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium 25 ezer forintos, valamint a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. különdíját is megkapták.

A film, amely a rendszerváltás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei eseményeit dolgozza fel, a Periférián Alapítvány gondozásában, Kéry Péter és dr. Szilassy Géza rendezésében, Csordás László vágó közreműködésével készült. A díjakat Bíró Zoltán, a RETÖRKI főigazgatója, Sára Sándor, Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező és Le­zsák Sándor író, az Országgyűlés alelnöke adták át.

KM








hirdetés