Nyíregyházi csomópont fejlesztés – “Az mégis csak furcsa, hogy az ember nem tud bemenni a saját portájára”

Akt.:
Nyíregyházi csomópont fejlesztés – “Az mégis csak furcsa, hogy az ember nem tud bemenni a saját portájára”
© Fotók: KM
Nyíregyháza – A Bethlen-Mező utcai csomópont átépítését támogatja, de a lezárt utat sérelmezi.

Oktoberfest feliratú baseballsapkájában korántsem volt ünnepi hangulatban Szekeres András, akivel szerda reggel a Bethlen-Mező utcai csomópontnál futottunk össze. Miközben tolta a biciklijét, szavai azt sugallták, hogy jól kitoltak vele. A Bethlen Gábor utca 79. szám alatti ingatlanához közeledve látható volt, hogy a kerékpárút mellett nemrég kötött meg a beton, a túloldalon pedig javában serénykedtek a munkagépek és a kétkezi dolgozók. Hiába vetette fel problémáját harminc éve hűséges olvasónk, rendre falba ütközött, csak annyit válaszoltak neki, hogy ők bizony nem illetékesek, mert az alvállalkozók munkatársai. A mi érdeklődésünkre is elhárították a tájékoztatást, javasolták, hogy forduljunk a kivitelezőhöz.

20170802_080256

– Maga sem lenne boldog a helyemben – mondta felemelt mutatóujjal Szekeres András, aki időközben letámasztotta a kerékpárját. – Én semmiféle értesítést nem kaptam arról, hogy mi lesz itt. Persze, a Kelet-Magyarország olvasójaként tudom, hogy átépítik a közlekedési csomópontot. Szükség van rá, az új sávokkal, megoldásokkal nagyobb lesz az áteresztő-képesség. A fejlődés semmilyen formája ellen nem tiltakozok. De az mégis csak furcsa, hogy az ember nem tud bemenni a saját portájára. Elzárják az utat, és ezt előre nem közlik. Hívtam a rendőrséget, nem biztattak semmivel. Kedden elvittek volna tőlem 11 mázsa mézet, ám nem lehet megközelíteni az ingatlant, így lőttek az üzletnek. A hullámpaláimnak is van vevője, viszont nem lehet elszállítani. Igazán tehettek volna egy ideiglenes átkelőt erre az árokra. Nem azokat bántom, akiknek lapát van a kezükben, hanem az engedély kiadóit hibáztatom. Amikor pedig rákérdeztem, hogy ugyan meddig tart ez az állapot, pontos választ kaptam: „ezutánig”. Most ne legyek bosszús? Itt van nálam több hordónyi édes méz, bennem meg a keserűség.

20170802_080658

Megkeresésünkre a belügyi szerv illetékese úgy reagált, „hogy a rendőrség az állampolgári bejelentéseket követően megteszi a szükséges intézkedéseket”.

Felvetettük a problémát a kivitelezőnek, ahol készségesen fogadták az érdeklődésünket, sőt, elektronikus úton még délelőtt elküldték az alapos válaszukat. Délután viszont újabb levél jött, melyben ez állt: „a válasz közzétételéhez nem járulunk hozzá”. Mégpedig arra hivatkozva, hogy csak a beruházó tájékoztathat. Lapzártánkig a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. nem jelzett vissza a konkrét esetet illetően.

 

Év végére elkészül

Közel egy hete helyezték el a csomópontnál az alapkövet ünnepélyes keretek között. Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere megjegyezte: – Azt kértem a kivitelezőktől, hogy a munka dandárját lehetőleg végezzék el az iskolakezdésig. A közművek áthelyezése komplex, bonyolult feladat, de időarányosan jól állnak.
– A közlekedőktől türelmet kérünk az építkezés ideje alatt, az új csomópont kiépítése a jövőbe mutat – közölte dr. Polgári András, a megyei kormányhivatal főigazgatója.

– A tervek szerint ez év végére elkészül a csomópont, és a közeledők gyorsabban és biztonságosabban érhetik el a belvárost – ígérte Pántya József, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgatója.

KM–LTL



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés