Nyíregyházi Főiskola
Több cikkben is foglalkoztunk a Nyíregyházi Főiskola és a Debreceni Egyetem integrációs kérdéseivel, s folyamatosan számol be az egyeztetésekről, véleményekről. A témában a Fidesz- KDNP Szabolcs- Szatmár- Bereg megyei országgyűlési képviselőcsoportja a következő álláspontot hozta nyilvánosságra:
„A Nyíregyházi Főiskola fejlesztése 2000- ben állami forrásokból indult el, ennek az eredményeként jött létre a Műszaki és Mezőgazdasági Kar épülete, valamint a Sóstói úti főépület. A szocialista kormányok fejlesztései már a rendkívül pazarló és megterhelő PPP rendszeren keresztül, hitelből valósultak meg. A főiskola PPP szerződésének kötelezettsége összesen 16 milliárd 951 millió forint (a befektetett eszközállomány kétszerese), az éves fizetési teher 1.150 millió forint, ami jelenleg az intézmény éves bevételeinek a 14-15%-a.
Veres János pénzügyminisztersége idején nem csak az említett pazarló beruházások születtek meg, de belekényszerítették a Nyíregyházi Főiskolát az ún. Advertum ügybe is, aminek a célja többek között a főiskola ki nem fizetett infrastruktúráján potom bérleti díjért egy szocialista médiabirodalom létrehozása volt. Az eladósítás mellett párhuzamosan, kapkodva és átgondolatlanul bevezették az ún. bolognai rendszert, ami a vidéki főiskolák helyzetét alapjaiban rengette meg, az egykori nagyhírű főiskolai tanárképzést pedig derékba törte. Így különösen visszataszító, hogy az adott helyzetben a szocialisták politikai lacikonyhának kívánják használni az intézményt, politikai pecsenyéjüket kívánják ott sütögetni, míg mások a megoldásokat keresik.
Tény hogy az elmúlt 5 évben a hallgatói létszám a felére csökkent, tény, hogy óriási adósságteher nyomja az intézmény vállát, tény, hogy az új ingatlanok kihasználtsága közel nem optimális. A Fidesz- KDNP Szabolcs- Szatmár- Bereg megyei képviselőcsoportja szerint őszintén szembe kell nézni mindenkinek ezzel a helyzettel és ennek megfelelően áttekinteni a megoldási lehetőségeket. A Nyíregyházi Főiskola további sorsáról nem született semmiféle döntés, jelen pillanatban a fenntartó minisztérium szakmai és finanszírozási terveket vár az intézmény menedzsmentjétől. A teljes magyar felsőoktatás megújulás előtt áll, amihez országos szinten 100 milliárd forint pályázati forrás áll rendelkezésre többek között képzésfejlesztésre. A Fidesz- KDNP képviselőcsoportja támogatja a főiskola vezetésének minden olyan elképzelését, ami beleilleszkedik a magyar felsőoktatás új kereteibe és a megyében élő fiatalokat és családjaikat szolgálja” – foglal állást a képviselőcsoport.