Nyíregyházi KC – Bravúrra készülnek Békésen

Nehéz mérkőzés vár Nagy Csabáékra Békésen
Nehéz mérkőzés vár Nagy Csabáékra Békésen - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Lelkes szurkolótáboruk űzi, hajtja őket, tavaly ősszel sikerült legyőzni őket.

Kemény két hét elé néz a Nyíregyházi KC NB I. B-s csapata, szombaton a második helyezett Békés otthonába látogatnak, majd a listavezető Orosházát fogadják, december elején pedig Budapesten a jelenleg negyedik helyen posztoló PLER vendégeként zárják az őszi szezont. Bécsi János tanítványai múlt héten időnként jó játékkal egy három mérkőzéses nyeretlenségi szériát törtek meg a Kecskemét legyőzésével.

Majdnem feljutottak

Ma ahhoz a Békéshez látogatnak, mely az elmúlt idényben csupán egy ponttal maradt le a feljutó Mezőkövesd mögött és jelenleg is a második helyen áll, hat győzelmük mellett mindössze kétszer szenvedtek vereséget.

– Nagyon kellett már ez a győzelem, amivel sikerült elmozdulnunk a veszélyes zónából, a hírös városiak ellen valóban voltak jó periódusaink és a mai mérkőzésre ebből kell táplálkoznunk – mondta Bécsi János, a Nyíregyházi KC edzője.

– Jól ismerjük a Békést, hiszen két játékosuk nálunk játszott az előző idényben (Székely Nikola és Gidai Máté, a szerk.), a csapat motorja azonban a csurgói NB I.-es múlttal felvértezett Oláh Gábor, aki félszáz találatával vezeti is a házi góllövőlistájukat. Az előző szezonban az őszi mérkőzésen hazai pályán sikerült őket legyőznünk – mutatta be mai ellenfelét a nyíregyházi tréner.

Fegyelmezetten, pontosan

– Békésen nehéz játszani, mert mindig „odateszik” magukat, valamint nagyszámú és lelkes szurkolótáboruk folyamatosan űzi, hajtja őket. Megnéztük többek között a Balassagyarmat elleni mérkőzésüket, amelyen nagy meglepetésre kikaptak és látjuk a rést a pajzson.

– Fegyelmezett, pontos játékra lesz szükségünk és terveim szerint több védekezési variációt is alkalmazni fogunk – avatott be a taktikába Bécsi János.

BB








hirdetés