Nyíregyházi KC – Magabiztos szezonkezdet

Lestál Martin három találattal mutatkozott be nyíregyházi színekben
Lestál Martin három találattal mutatkozott be nyíregyházi színekben - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Nem tudták meglepni őket sem támadásban, sem védekezésben.

A tavaszi szezon első mérkőzését múlt pénteken Debrecenben játszotta a Nyíregyházi KC NB I.-es csapata. A négy új játékossal is megerősített gárda, a mérkőzést végig uralva magabiztos győzelmet aratott a cívisvárosban.

– Kezdésünkkel alaposan megleptük a Debrecent, az első negyedóra végére tetemes előnyt építettünk fel. Jól működött a támadás, a védekezés és az ebből történő lerohanás. Azt kaptuk a Debrecentől, amit vártunk, nem tudtak meglepni bennünket.

Védekezést váltottak

Semmi újdonságot nem tudtak mutatni se támadásban, se védekezésben, jól felkészültünk belőlük. Az első fél­időben minden játékelemben jobbak voltunk náluk, Nyitrai idő előtti kiválása okozott némi zavart, de hamar túltettük magunkat rajta. A második félidőben nyitott védekezésre váltottak a hazaiak, ehhez kicsit nehezebben alkalmazkodtunk, ezért voltunk kevesebbszer eredményesek. Cserékkel próbáltuk frissíteni a csapatot, ezzel tudtuk tartani az előnyünket. Az egész meccsen nem volt kérdés, hogy mi fogunk nyerni, az elejétől eltekintve végig mi vezettünk, a mi akaratunk érvényesül – tekintett vissza Kaplonyi Zoltán, az Nyíregyházi KC edzője.

– Nagyon boldogok vagyunk, örülünk a két pontnak, de hát ezért jöttünk Debrecenbe. Mostantól már az Ózd ellen készülünk teljes erővel.

BB








hirdetés