Nyíregyházi KC – Nyerhettek volna

Horváth Bendegúz egyszer talált be
Horváth Bendegúz egyszer talált be - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Kapkodó kezdés, elrontott utolsó figura a nyíregyházi találkozón.

Szombaton NB I./B-s kézilabdacsapatunk a Mizse KC-t fogadta. A döntetlennel zárult mérkőzésről kérdeztük Bécsi Jánost, a Nyíregyházi KC szakvezetőjét.

– Kapkodva, idegesen kezdtük a találkozót, mire észbe kaptunk, már három találattal vezettek, a vendégek. Aztán lendületes jó játékkal visszajöttünk a meccsbe és megnyugtató előnnyel vonulhattunk az öltözőbe. Sajnos a második játékrész elején hamar visszakapaszkodott a Lajosmizse, ezt még sikerült kezelnünk.

Sok volt az emberhátrány

– Véleményem szerint nem kedvezett egyik félnek sem a játékvezetői felfogás, túl könnyen szórták ki az embereket, csapatom a második harminc perc közel felét (14 perc) töltötte emberhátrányban. Ettől függetlenül megnyerhettük volna a mérkőzést, de az utolsó figurát nem a megbeszéltek szerint hajtották végre játékosaim – így Bécsi János.

BB



Sporthírek






hirdetés