Nyíregyházi közéleti személyiségeket kérdeztük, ők hogyan töltik a karácsonyt

Nyíregyházi közéleti személyiségeket kérdeztük, ők hogyan töltik a karácsonyt
© Illusztráció: getty images
Nyíregyháza – A világ attól is szép, hogy nem vagyunk egyformák, nem ugyanazt gondoljuk a bennünket körülvevő világ dolgairól, történéseiről, másképp és másként viszonyulunk emberekhez, helyzetekhez.

Ám az évnek van egy olyan időszaka, ami mindenkit hasonlóvá varázsol: ezek az ünnepvárás napjai, amikor valamennyien ugyanazzal a hittel, reménnyel és szeretettel fordulunk a karácsony csodája felé. Gyermekként még a Jézuska ajándékára várunk, és arra, hogy gyönyörűen feldíszített karácsonyfa ott álljon a szoba közepén, alatta pedig sorakozzanak a becsomagolt meglepetések. Felnőttként már az együttlét örömét keressük, arra vágyunk, hogy legyen időnk beszélgetni, figyelni egymásra, megérteni a szavak és a csend jelentését. Vasárnap az otthonokban felgyulladnak a szeretet ünnepének fényei, mi pedig arra kértünk ismert közéleti személyiségeket, mondják el, számukra mit jelent a karácsony, hogyan készülnek rá. Összeállításunkkal is kívánunk minden olvasónknak meghitt, békés, szép karácsonyt!

Róka Zsolt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Kft. ügyvezetője: – A szentestét szűk családi körben töltjük. Az illatos lucfenyő alatt apróbb meglepetések lesznek, de a gyerekek persze több ajándéknak is örülhetnek. Az ünnepi menü könnyebb ételekből áll majd, hétfőn és kedden pedig – amikor meglátogatjuk a szülőket – jöhetnek a nehezebb, tradicionális fogások, amilyen például a kocsonya. Karácsonykor sokan látogatnak haza, az átlagosnál nagyobb a forgalom a temetőkben, így a munkára is szakítok majd időt.

Szabó Dénes karnagy, a Cantemus kóruscsalád vezetője: – A közel 20 karácsonyi hangversenyből, amivel megörvendeztetjük a megye közönségét, még hátra van egy, így jószerével még nem volt időnk a saját karácsonyunkra gondolni. Ezzel együtt az idén is tervezünk családi összejövetelt, ahol rajtam és a feleségemen kívül a testvérem és a gyerekeim lesznek jelen. Az idén talán a lányom fogadja be a családot, ott ugyanis mindenki elfér. A titkot megtartjuk a csodákra nyitott unokák előtt, ameddig lehet, nekünk pedig az a legszebb, ha az ő tiszta tekintetükben megcsillanni látjuk az örömöt. Karácsonyi dalokat éneklünk, Lukács evangéliumából olvasok fel, majd kezdődhet az ajándékok euforikus bontogatása.

Antal Krisztina, a VOX együttes tagja: – Édesapánk elvesztése után már nem volt ugyanolyan varázsa a családi karácsonyoknak, ezért pár éve úgy döntöttünk, hogy az otthoni sütés-főzés és a korántsem megunhatatlan Reszkessetek betörők! helyett inkább kiruccanunk a húgommal és édesanyánkkal. Az idén Egerszalókra visz az utunk, egy hotelben pihenjük ki az év fáradalmait. Biztos vagyok benne, hogy ott is ránk talál majd a Jézuska, mindeközben persze az otthonunkat sem hagyjuk felügyelet nélkül, szóval „reszkessetek, betörők”! Hazatérve készülünk a szilveszteri fellépésünkre, ugyanis 2017-ben is mi tesszük fel a koronát zeneileg a Hotel Korona évzáró báljára.

Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója: – Ez a néhány nap egy kicsit nyugalmasabb szakasza az életünknek, igyekszem úgy alakítani az év végi műsort, hogy a társulat tagjai is pihenhessenek egy kicsit. Legközelebb csak január 2-án lesznek próbák, így mindenki a családjával lehet, de gondolom, a szövegtanulásra is jut majd idő. Én ebben a néhány napban igyekszem a családomra és a barátaimra koncentrálni, év közben ugyanis kevesebb időt tudok velük tölteni, mint amennyit szeretnék. Karácsonykor nálam gyűl össze a család, az édesanyám főz, én pedig igyekszem besegíteni. Nálunk a fácánhúsleves a hagyományos ünnepi étel és bár egészségtudatosan élek, ez ilyenkor felborul, és nem számolom a szaloncukrot, az édességet – majd januártól újra odafigyelek arra, hogy miből mennyit eszek.

Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója: – A Budapesten tanuló lányaim éppen karácsonyra jönnek haza, aminek rendkívül örülök, mivel három hete nem láttam őket. Ez már önmagában is rendkívüli, s mondanom sem kellene mást, de természetesen a klasszikus szertartások se maradhatnak el. A nagylányaim az idén is mézeskalácsot készítenek az édesanyjukkal, s a fenyőt a magunk készítette díszekkel öltöztetjük fel. Ma már szerencsére nem nekem kell valamilyen csalafintasággal, mondjuk az éj leple alatt „berepülnöm” a földíszített fával a lakásba, már a lányok se a Jézuskát várják, ami nagyban megkönnyíti az életemet. Szintén hagyomány, hogy az ünnepnapok délelőttjét az állatparkban töltöm, mert karácsonykor ott mindig történik valami. Délután és esténként pedig ünneplünk, ellátogatunk a rokonokhoz, s jókat eszünk.

Haraszti Béla, a Pedagógus Természetbarát Egyesület elnöke, a Nemzetközi Tisza-túra főszervezője: – Szenteste hagyományosan nálunk gyűlünk össze. Tradicionális ételek kerülnek az asztalra: halászlé, sült hal és háziasan készített disznóságok. Bár külön meghívót nem kapunk, karácsony első napján közel negyven éve ebédre vagyunk hivatalosak a komámékhoz – ott is hódolunk a kulináris élvezeteknek. Az év utolsó előtti napján a barátokkal buszra ülünk, a Bükk aljához utazunk, kirándulunk, bükki fürdőben lazulunk, lefekvésre pedig hazatérünk.

Dr. Kiss Csaba, háziorvos: – Szűk körben töltjük 24-e estéjét, másnap nagy családi összejövetel lesz nálunk. Az elmúlt években ráeszméltünk, hogy az ajándékok hajkurászása már-már az ünnep rovására megy, ehelyett a meghitt együttlétet választjuk. Ügyelünk arra, hogy a sütés-főzés ne egy emberre háruljon; én például halászlevet főzök bográcsban. Nem leszek ügyeletes karácsonykor, de a sérült, beteg vadmadarak számíthatnak rám.

Ifj. Rabócsi Tibor, a RabócsiRing ügyvezetője: – Egész évben nagy a rohanás, ezért a karácsony a családé, a pihenésé. Szent-este nálunk leszünk a szüleimmel, a testvéremékkel. Hétfőn Tiszaújvárosban a feleségem szüleit látogatjuk meg, a kedd a barátoké, rokonoké. A két ünnep között szeretnék időt szakítani a számomra legjobb kikapcsolódásra, a vadászatra.

Dr. Kvancz József, a Nyíregyházi Egyetem kancellárja: – Az egész család készül már az ünnepekre, nagyon várjuk a meghitt pillanatokat. Az év során is figyelünk egymásra és igyekszünk annyi időt együtt tölteni, amennyit csak lehetséges, de azért ez az időszak nyújtja erre az igazi lehetőséget. Az első nap otthon telik, aztán meglátogatjuk a nagyszülőket. Az ünnepi hangulatra természetesen ráerősít az ételsor is, melynek elmaradhatatlan eleme a halászlé és a harcsapaprikás csuszával. Ezek elkészítésénél magam is igyekszem serénykedni a konyhában.

Dóka Imre tű. főhadnagy, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője: – A szentestét még itthon, de a karácsonyt már a Magas-Tátrában töltjük. Nemcsak a kisfiam, de a feleségemmel együtt mi is szeretjük a téli sportokat, így Zakopane és Krakkó az úti cél. A hó vastagsága többfelé a 160 centimétert is eléri, úgyhogy jöhet a szánkó, a sítalp és a megfelelő öltözet. Természetesen követem az itthoni eseményeket, a két ünnep között és szilveszterkor pedig a szolgálaté lesz a főszerep.

Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója: – A mi otthonunk tölti be a családi fészek szerepét, vagyis nálunk jön össze karácsony estéjén a nagy család. Az unokákkal együtt díszítjük fel a fát, majd következhetnek az ajándékozás örömteli pillanatai. Nem szoktunk ilyenkor nagy útra kelni, de az első napon a keresztlányommal elmegyünk az ünnepi misére.

Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője: – Édesanyámék heten voltak testvérek, és a nagy családi összetartás hagyományát mi is tovább- visszük. Karácsonykor generációk találkoznak nálunk meghitt, ünnepi környezetben. A férjem bográcsban készíti a finom halászlevet, a nagymamák hozzák az ízletes süteményeket, én pedig a főételeket vállalom magamra. Mindenki kiveszi a részét a sürgésből, a forgásból. Aztán a karácsonyfa köré gyűlünk, és a hangulatos zene, a közös éneklés és a gyertyafény mellett megajándékozzuk egymást.

KM








hirdetés