Nyíregyházi SN – A pontatlanság ismét megbüntette a végül ikszelő csapatot

Tóth Patrikék a döntő pillanatokban sokszor voltak pontatlanok
Tóth Patrikék a döntő pillanatokban sokszor voltak pontatlanok - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – A hajrábeli egyéni hibák miatt nem nyertek a nyíregyháziak.


Vannak meccsek, amikor az edző hátradőlhet, megy minden magától. Nos, pénteken este nem ilyen volt a Nyíregyházi SN második vonalbeli férfi kézilabdázóinak utolsó előtti hazai bajnokija. Az ellenfél az a debreceni csapat volt, amelyik házigazdaként legyőzte a nyírségieket. A végeredmény döntetlen lett (20–20) úgy, hogy a hazaiak 20–19-as állásnál ötven másodpercig kettős emberelőnyben játszottak.

– Sajnálatos az eredmény, pedig látszott a srácokon az akarat, ám rengeteg hibával játszottak – kezdte visszatekintését Bécsi János, a Nyíregyházi SN vezetőedzője. – Ugyanaz a probléma jött elő, ami a legutóbbi mérkőzéseken. Az utolsó néhány percben hiába vezettünk, egyéni hibák miatt eladtuk az előnyünket. Ebből tanulni kell, illetve egy-két játékosnak elgondolkodnia a jövőjéről. Ez így nem mehet tovább, majd’ mindig ugyanazok hibáznak, hoznak rossz döntéseket, amelyekkel a meccs kimenetelét erősen befolyásolják.

– A szünetben felhívtam a figyelmet , hogy le kell higgadni és odafigyelni a támadások befejezésére. A védekezéssel nagy gond nem volt, hiszen tizenegy gólt kaptunk, a kapusteljesítmények jól voltak. A támadásokban a helyzetkihasználással volt probléma. Kialakítottuk a lehetőségeket ám rossz döntésekkel el is puskáztuk. A pontatlanság ismét büntetett – így Bécsi János.

A nyíregyháziak vasárnap Mezőkövesden játszanak.

ML

NB I. B Keleti csoport: Férfiak

A 22. forduló eredményei: Kecskemét–Békés 29–21, Nyíregyházi SN–DEAC 20–20, Mizse KC–Balassagyarmat 24–29, Ózd–Törökszentmiklósi Székács 28–32, Törökszentmiklósi KE–Balmazújváros 27–35, Szeged U20–Algyő 30–34

A bajnokság állása:

1. Balmazújváros 22 16 – 6 642–562 32

2. Mezőkövesd 21 14 4 3 624–559 32

3. Békés 21 15 – 6 562–536 30

4. Nyíregyházi SN 22 13 3 6 605–569 29

5. Kecskemét 21 11 4 6 549–517 26

6. Algyő 21 12 2 7 593–581 26

7. DEAC 21 8 4 9 548–556 20

8. Ózd 21 8 3 10 554–552 19

9. Balassagyarmat 21 7 2 12 555–560 16

10. Törökszentmiklósi Székács 21 5 5 11 543–594 15

11. Mizse KC 21 6 2 13 532–564 14

12. Törökszentmiklósi KE 21 3 5 13 549–601 11

13. Szeged U20 22 3 – 19 542–647 6








hirdetés