Nyíregyházi SN – Bizony, bizony, a bab azért még nem hús!

Debrecenben elhasaltak a nyíregyháziak, de vasárnapra talpra kell állni, mert jön a Mezőkövesd
Debrecenben elhasaltak a nyíregyháziak, de vasárnapra talpra kell állni, mert jön a Mezőkövesd - © Fotó: Pusztai Sán​dor
Nyíregyháza – Nem ilyen szomszédvári látogatást reméltek a Nyíregyházi SN férfi kézilabdázói. A második vonal Keleti csoportjában zsinórban három bajnoki győzelem után az esélytelenebbnek vélt Debrecen vendégeként vereséget szenvedtek.

Pedig kihangsúlyozta!

Kiderült, hogy a bab valóban nem hús, hiába győzték le a mieink a Békést, az exnyíregyháziakkal tűzdelt újonc debreceniek ellen másként kellett volna játszani. A vereséggel egyrészt lerombolták azt amit a három győztes meccsel felépítettek, másrészt a dobogó harmadik fokáról is lecsúsztak.

– Belestünk abba a hibába amibe nem szerettem volna: lenéztük az ellenfelet – kezdte a szombati produkció értékelését Bécsi János, a Nyíregyházi SN vezetőedzője. – A találkozó előtt az öltözőben is kihangsúlyoztam, hogy a lelkes debrecenieknek ez presztizsmeccs lesz, magas hőfokon fognak küzdeni. Nekünk fel kell venni ugyanezt a tempót, mert ellenkező esetben beleszaladunk egy pofonba. Sajnos hiábavaló volt a figyelmeztetés, ez történt. Szünetben is felhívtam a figyelmet arra, hogy több kell és ne foglalkozzunk a külső körülményekkel, a bekiabálásokkal és játékvezetői döntésekkel. Valóban kaptunk rossz ütemben általam is tévesnek vélt ítéleteket, amelyek az eredmény alakulásába is beleszóltak. Ám egy játékosnak a mérkőzés alatt ezzel nem szabad foglalkozni, a rossz ítéleteknél nem megsértődni kell, hanem még inkább küzdeni, bizonyítani. Voltak, akik ezt nem tudták megtenni és megismételtük az Ózd elleni hibákat.

Lelkesebb ellenfelek

– A lelkes játékkal szemben mi egyénieskedtünk, egyedül akartuk megoldani a helyzeteket. Nem vettük tudomásul: nem vagyunk sztárcsapat és nem vagyunk olyan kaliberű játékosok, hogy egyedül megnyerjük egy meccset! Mi csak akkor tudunk győzni, ha csapatként játszunk. Nehogy azt higgyük: mi már nagyon jók vagyunk, a vereségek csak véletlen kicsúszások voltak!

– Ez a szombat esti meccs is rávilágított arra, hogy ez koránt sincs így. Még nagyon sokat kell dolgoznunk azért, hogy ott lehessünk a dobogón. Már a héten is, mert vasárnap kemény próbatétel ránk, a Mezőköves érkezik.-így Bécsi János.

Kézilabda: Férfi NB I.B

Keleti csoport, q 10. forduló eredményei: DEAC-Nyíregyházi SN 29-26, Békés-Kecskemét 29-28, Balassagyarmat-Mizse KC 32-23, Algyő-Szeged U20 27-23, Törökszentmiklósi Székács-Ózd 22-22, Balmazújváros-Törökszentmiklósi KE 30-20.

A bajnokság állása
1. Békés 10 8 – 2 260-248 16
2. Mezőkövesd 9 6 2 1 254-207 14
3. Balmazújváros 10 7 – 3 268-240 14
4. Nyíregyházi SN 10 6 1 3 261-240 13
5. DEAC 10 4 3 3 258-265 11
6. Ózd 9 4 2 3 227-215 10
7. Algyő 9 4 2 3 226-222 10
8. Kecskemét 9 3 2 4 234-229 8
9. Mizse KC 10 3 2 5 237-245 8
10. Törökszentmiklósi KE 10 2 4 4 252-268 8
11. Balassagyarmat 9 3 – 6 223-228 6
12. Törökszentmiklósi Székács 9 2 2 5 210-236 6
13. Szeged U20 10 – – 10 232-299 0



Sporthírek






hirdetés