Nyíregyházi SN – Idő kellett a csapat összeéréséhez

Varga Lászlóék szeretnék, ha sokan buzdítanák őket szombaton
Varga Lászlóék szeretnék, ha sokan buzdítanák őket szombaton - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – A szombati rangadón hazai győzelmet vár Varga László, a Nyíregyházi SN csapatkapitánya.

Akárhogyan nézzük, ez rangadó lesz a javából. A férfi kézilabda második vonala Keleti csoportjában a listavezető Balmazújváros lesz az egy ponttal kevesebbet gyűjtő, negyedik helyen álló Nyíregyházi SN vendége. Amilyen rosszul zárták az előző évet (két vereség és egy győzelem) a nyíregyháziak, olyan remekül rajtoltak az idén. Eddig mind az öt bajnokit megnyerték, ami megsüvegelendő.

– Azt nem szabad elfeledni, hogy nyáron kilenc új játékos érkezett – kezdte válaszát a felvetésre Varga László, a Nyíregyházi SN csapatkapitánya. – Ahhoz, hogy összecsiszolódjunk játékban és közösségben, ahhoz idő kell. Emiatt volt az tavalyi két botlás, szerencsére Kecskeméten valamit javítottunk a mérlegen, így azt a meccset is beszámítva zsinórban hatszor nyertünk. Jó visszajelzés annak, hogy egyre inkább összeérett a csapat, az újak átvették a játékstílust és jó közösséggé kovácsolódtunk. Azt is felfogta mindenki, hogy tétje van ennek a bajnoki szereplésnek.

Az igaz, hogy az idén valamennyi találkozóját megnyerte a csapat, ám néhány találkozón igen hullámzó volt a teljesítmény. A remek periódusok mellett voltak időnként hosszabb ideig tartó rövidzárlatok.

Hullámvölgyek nélkül

– Sajnos ez valóban így van, ám azt nem szabad elfeledni, hogy a keret zöme fiatalokból áll, és sokukból hiányzik még az a rutin, amelyekkel az ilyen hullámvölgyeket hamarabb át lehet vészelni. Amikor elsősorban fejben elfáradnak, akkor elkezdenek tüzelni.

Ilyenkor van szükség arra, hogy a pályán lévő rutinosabb játékos visszafogja őket – vélekedik a csapatkapitány, aki a házi góllövőlistán Vasas György után a második.

– Bízom benne, hogy szombaton nem lesznek hullámvölgyek, mert nyerni szeretnénk. Az ellenfél jó erőkből áll, a mérkőzéssel kapcsolatosan annyit szeretnék, hogy ugyanolyan, azaz hazai siker szülessen mint Balmazújvárosban. Nagyon készülünk és várjuk a szurkolókat, mert lelkes biztatásuk mindig sokat jelent számunkra. Egy ilyen rangadón pedig még többet.

ML



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés