Nyíregyházi SN – Vasárnap esti rangadó!

Akt.:
A kövesdiek aligha feltartott kezekkel lépnek majd pályára, a kupameccsen kilenc gólos Kurbely Lászlóékra nagy csata vár
A kövesdiek aligha feltartott kezekkel lépnek majd pályára, a kupameccsen kilenc gólos Kurbely Lászlóékra nagy csata vár - © Fotók: Pusztai Sándor​
Nyíregyháza – A Nyíregyházi SN a kövesdiek ellen szeretné kiköszörülni a Debrecenben esett csorbát.

Még két meccs és jöhet egy kis pihenő. A Nyíregyházi SN férfi kézilabdázói vasárnap idei utolsó hazai bajnokijukat fogják játszani. Ezt követően még egy kecskeméti túra vár a Bécsi János irányította együttesre. Visszatérve a ma estére, kemény találkozó (kezdés este hétkor) elé néznek a hazaiak, hiszen a tabella második helyén álló Mezőkövesd lesz az ellenfél.

A tavaly még élvonalbeli borsodiak egy ponttal szereztek többet a negyedik helyre visszacsúszott házigazdától. A két együttes a kupában már találkozott, szintén a Continental Arénában a vendéglátók nyertek 34–29-re.

A nyíregyháziak legutóbb Debrecenben beleszaladtak egy váratlan pofonba és az addig szépen felépített várukon nagy sebet ütöttek. Vasárnap tehát egyrészt rá kell állni a korábbi, sikeres szerepléshez vezető útra, másrészt visszaszerezni az ott elveszített két pontot. Nem lesz könnyű…

Néhányan lebetegedtek

– Ez más lesz, mint a kupameccs volt – kezdte Bécsi János, a nyíregyházi SN vezetőedzője, aki egyébként játékosként szerepelt korábban a borsodi együttesben. – Ami a legfontosabb: itt két pontot adnak a győzelemért, itt lehet visszajutni az élvonalba, amit bizonyára szeretnének a kövesdiek.

– Meggyőződésem, hogy jobban fognak küzdeni, mint a kupamérkőzésen. Mi szeretnénk kiköszörülni a múlt heti csorbát, hazai pályán csakis a győzelem lehet a cél. Ahhoz, hogy a harmadik hely környékén tudjunk maradni, szükség van a két pontra.

– Sérültünk ugyan nincs, de az előjelek nem a legjobbak, mert néhányan edzéseket hagytak ki valamilyen vírusos betegség miatt. Remélem, azért vasárnapra mindenki összekapja magát. Úgy vélem, egyik csapat sem tud valami nagy meglepetéssel kirukkolni, mi azt szeretnénk, ha az elképzelésünknek megfelelően alakulna a játék – így Bécsi János.

KM-ML








hirdetés