Nyíregyházi szerzők az év ifjúsági író között

Nyíregyházi szerzők az év ifjúsági író között
Nyíregyháza – Idén is a 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapokon adták át 2016-os Az Év Gyerekkönyve Díjakat a budapesti Vörösmarty téren.

A 12 év felettieknek szóló kötetek közül a Jelen! – Kortárs ifjúsági novellák című antológiát választották a legjobbnak, amelynek anyagát Dávid Ádám, a Móra Kiadó szerkesztője és Gaborják Ádám, a József Attila Kör elnöke válogatta – közölte a Magyar Gyerekkönyv Fórum (HUBBY).

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával kiosztott elismerésekről, így az Év Gyerekkönyve Díjakról öttagú szakmai zsűri döntött, amelynek Bánfi Csilla, a HUBBY elnökségének tagja, Révész Emese művészettörténész, Varga Betti irodalomkritikus, Herédi Károly, a Híd folyóirat szerkesztője és Gombos Péter, a Magyar Olvasástársaság (HUNRA) alelnöke volt tagja.

A Jelen! antológia kapta tehát a HUBBY Év Gyerekkönyve Díjat ifjúsági kategóriában, szerzői pedig, köztük a nyíregyházi Kalapos Éva, aki a Mátó és a Béres Tamás, aki az Apám illata című novellájával szerepel a kiadványban, az Év Írója Díjat kapták, ifjúsági könyv kategóriában, a kötetben megjelent írásaikért.

– Nyíregyházi Egyetem –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés