Nyíregyházi „szupersztár”

Nyíregyházi „szupersztár”
Andrew Lloyd Webber külön tapsrend-zenét komponált a budapesti előadás számára.

Jövő hét pénteken, szeptember 17-én mutatják be a Madách Színházban Szirtes Tamás rendezésében a világ leghíresebb rockoperáját, a Jézus Krisztus Szupersztárt. A bemutatón Pilátus szerepében a nyíregyháziVenyige Sándort láthatja a közönség.

– Miután a darabot hármas szereposztásban játsszuk, ezért lényegében három bemutató lesz három egymást követő napon – meséli. – Engem az a megtiszteltetés ért, hogy az első bemutatón léphetek színre abban a szereposztásban, amelyben Feke Pál alakítja Jézust, Serbán Attila Júdást, Polyák Lilla Mária Magdolnát és Szerednyey Béla Heródest.

Kezdetben mindhárom szereposztás együtt próbált, Szirtes Tamás kifejezett kérése volt, hogy lássák egymást a színpadon. Természetesen attól kezdve, hogy eldőlt, ki melyik csapatba kerül, már külön dolgoztak.


Gigantikus produkció

– Az olvasópróbák május 31-én kezdődtek, június végéig próbáltunk, majd egy hónap szünet következett. Július végétől ismét folytattuk a munkát, most már a finisben vagyunk. Gigantikus produkció lesz, élő zenével, nagyszerű zenekarral. A Madách teljes személyzete és technikája csúcsra járatva üzemel majd. Néhány héttel ezelőtt Andrew Lloyd Webber kizárólag a budapesti előadás számára komponált egy 6 perces tapsrend-zenét. Ez is azt bizonyítja, hogy nagyon fontos számára a Madách előadása, úgy hírlik, hogy eljön a bemutatóra is.

Alex egy héten 2-3 alkalommal fogja játszani Pilátus szerepét – „váltótársa” Sasvári Sándor és Posta Victor lesz. A darabnak van még egy nyíregyházi származású szereplője, Pankotay Péter, aki Annás szerepét énekli. A Madách Színházban a tervek szerint évekig megy majd az előadás. A jegyek már előre elkeltek decemberig.

– Zajácz D. Zoltán –








hirdetés