Nyíregyházi tanár: Mindenki tudta, hogy ezek a „kokik” nem komoly verések, inkább viccelődések…

Nyíregyházi tanár: Mindenki tudta, hogy ezek a „kokik” nem komoly verések, inkább viccelődések…
Nyíregyháza – “Tettével nem akart fájdalmat okozni” – Nyaklevest és kokit osztott a diákjainak a nyíregyházi tanár, nem ítélték el.

Mint arról korábban már beszámoltunk, nagy vihart kavart egy nyíregyházi középiskolában, matematika órán készült felvétel, amin az volt látható, amint egy nyíregyházi középiskolában tanító férfi kokival próbált rendet tenni az órán. Az ügy a bíróságig jutott, de a tanárt végül nem ítélték el, a bírák szerint ugyanis a pedagógus a tettével nem akart fájdalmat okozni.

– A vádlott magatartásából megállapítható, hogy a kisebb ütögetésekkel célja a rosszul tanuló, rendetlenkedő, tiszteletlenül viselkedő fiúk rendreutasítása, tanulásra késztetése volt, nem pedig fájdalom okozása – közölte írásban a Nyíregyházi Törvényszék szóvivője.

– A diákjaimmal nagyon jó, mondhatni baráti viszonyt alakítottam ki, éppen ezért ők is többet megengedtek maguknak velem szemben és én is velük szemben. Ám mindenki tudta, hogy ezek a „kokik” nem komoly verések, inkább viccelődések – ezt már az érintett pedagógus mondta a Ripost megkerersésére, aki szeptember óta ismét az iskolában tanít. Amikor az eset nyilvánosságot kapott, a diákjaim azonnal több száz aláírást gyűjtöttek azért, hogy engem „megmentsenek”.

Forrás: ripost.hu


Nyíregyháza - Videóra vették, ahogy ökölbe szorított kézzel üti-veri tanára az egyik gimnazista fejét. Azért bánthatta a fiút, mert az nem lett kész időben a dolgozattal és nem adta be a papírt. Úgy tudjuk, a Híradó birtokába jutott felvételt a fiatal egyik osztálytársa készítette még a tanév elején...








hirdetés