Nyíregyházi Teke Klub: Cél az azonnali visszajutás

Mogyorósi Pétertől az idén is fontos pontszerzést remélnek
Mogyorósi Pétertől az idén is fontos pontszerzést remélnek - © Fotó: KM-Archív
Nyíregyháza – A sérülése miatt kieső, és lábadozó Szlovenszki Tibor helyébe Fehér Béla léphet.

Öt évnyi első osztályú tagság után a Nyíregyházi Teke Klub kiesett a szuperligából. Finta Zoltán, a csapat egyik meghatározó tagja lapunknak elmondta: a másod­osztályra csak retúrjegyet szeretnének váltani, így a cél a visszajutás.

– Szlovenszki Tibor távozása sajnos előrevetítette a kiesést. Ezután hiába teljesített mindenki átlagon felül és javította meg az egyéni rekordját, nem sikerült bent maradnunk az első osztályban. Ettől függetlenül szeretnénk visszakerülni a szuperligába, ebben a szintén az első osztályból kieső BKV Előre lesz a legnagyobb vetélytársunk. A felkészülést júliusban elkezdtük, az első összecsapás szeptember elsején vár ránk, bár a sorsolás még nem készült el, ez a napokban várható. Szerencsére a tavalyi csapat együtt maradt, sőt, Szegedről sikerült leigazolnunk azt a Fehér Bélát, aki egyéni magyar bajnok volt egykoron. Hét éves németországi légióskodás után visszatér hozzánk Péter Sándor, illetve Hajdúnánásról Szojka Miklóssal, illetve Hajdúdorogról Szilágyi Sándorral bővült a csapat – tájékoztatta lapunkat Finta Zoltán, majd a jövő feltörekvő nemzedékéről is beszélt.

– Van egy tehetséges, tizenegy esztendős fiatalunk Végvári Krisztián személyében. Ő az ifi csapatunkban versenyez majd, benne nagyon sok van a jövőre nézve – tette hozzá a Nyíregyházi Teke Klub versenyzője.

TG








hirdetés