Nyíregyházi TK – Bíznak a Fradi ellen szoros meccsben

Nyíregyháza – Az első idegenbeli győzelem után a nagymúltú klub tekecsapata ellen sem mond le a sikerről a már kiesett NYTK.

Nagyon reménykedtek benne a Nyíregyházi TK-nál, hogy lesz még tétje a szuperligás férficsapat számára a Ferencváros elleni mérkőzésnek. A helyzet azonban az, hogy az NYTK két fordulóval ezelőtt matematikailag is kiesett a legmagasabb osztályból, és mivel a Fradi sem tud már nagyon előrelépni a jelenlegi ötödik helyről, ezért tét nélküli a szombati (kezdés 14 órakor) összecsapás.

Ugyanakkor a múlt héten a bajnokságbeli első győzelmét Ajkán megszerző nyíregyházi csapat nem szeretne nyeretlenül zárni hazai környezetben, márpedig a Fradi ellenivel együtt már csak két lehetőség maradt pontokat szerezni a Városi Stadionban. Arról nem beszélve, hogy az FTC – amely Botházy Péter és Kovács Gábor személyében két csapatvilágbajnokkal érkezik – ellen rendre szoros, izgalmas meccseket vívnak Hacker Dezsőék. Ha végre sikerülne az eddigiektől valamivel jobb összfát elérnie a pályára lépő hazai hatosnak, akkor most is minden remény megvan erre.

Címkék: , ,







hirdetés