Nyíregyházi varázs a Vásárhelyi Forgatagon

A Vásárhelyi Forgatag varázsa
A Vásárhelyi Forgatag varázsa - © Fotó: Tudósítónktól
Marosvásárhely, Nyíregyháza – Kilenc napon át hömpölygött a Vásárhelyi Forgatag rendezvényfolyama. Marosvásárhelyen összesen 361 program várta a közönséget 51 helyszínen. A fesztivál idei díszvendége Nyíregyháza volt. Az elmúlt három évben Zalaegerszeg, Baja és Kecskemét, amelyek Marosvásárhely testvérvárosai.

Az érdeklődők többek között megismerhették a fürdőzési lehetőségeket, az állatparkot, valamint a Lego-gyárat. A koncertek sűrűjében fellépett például Zséda, a Magashegyi Underground, az Ocho Macho, Odett, a Magna Cum Laude, a Bojtorján, a Bagossy Brothers Company és Charlie. Volt népviselet-kiállítás a Kultúrpalotában, megszervezték a negyedik Erdélyi legényes- és verbunkversenyt, a szervezők meghívták a Hajdu Szabolcs által rendezett Ernelláék Farkaséknál című előadást, amelyet lakásszínházi produkcióként láthatott a közönség a Teleki-Köpeczi Házban. A Vásárhelyi Forgatagban részt vett dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, Petneházy Attila országgyűlési képviselő, Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke és dr. Papp Csaba, a megyei közgyűlés jegyzője is.

– Három napon keresztül vártuk a látogatókat a nyíregyházi standnál. Olyan interaktív helyeket alakítottunk ki, ahol játékos formában ismerhették meg a város vonzó sajátosságait – említette Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője. – Esztétikus kiadványokat, tetszetős csomagajánlatokat kínáltunk, turisztikai információkkal szolgáltunk. Nyílt kézműves kuckó a Jósa András Múzeum jóvoltából, LEGO-sarokban játszhattak a gyerekek, lehetett fotót készíteni a jelmezes oroszlánnal, az Aquarius Fürdőgyógyászat masszőrei frissítették fel, Varázslatos Nyíregyháza elnevezéssel kvízt oldhattak meg, pálinkakóstolóra invitáltuk a vendégeket, a Nyírségi Ízkirályok gasztronómiai élménnyel lepték meg az érdeklődőket, a táncházban a Szabolcs Néptáncegyüttes lépett fel, Veres Amarilla paralimpikon vívó osztotta meg gondolatait az esélyegyenlőségről, a végén pedig hétvégi pihenést nyerhettek a szerencsések, akikre kellemes sóstói napok várnak. Összességében maximálisan elérte a célját a rendezvény, sikerült népszerűsíteni Nyíregyházát Marosvásárhelyen – a Nyírség Turizmusáért Egyesület hathatós közreműködésével.

Dr. Dorin Florea Marosvásárhely polgármesterének hivatalában fogadta nyíregyházi kollégáját, dr. Kovács Ferencet.
A találkozón egyeztetettek a két város közötti együttműködési lehetőségekről a gazdaság, a kultúra, a turizmus és a szociális területén. Dr. Dorin Florea élénken érdeklődött a közös pályázatok esélyéről, a repülőtér működéséről, a nemzetközi pilótaképzésről, valamint arról, hogy miként Nyíregyháza az idősügyi helyzetet, illetve hogyan törődnek a fogyatékos emberekkel.

– KM–LTL –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés