Nyírgyulaji gólzápor és szövetségi díjözön

A Nyíregyházi Sportcentrum játékosa, Fellegi Nándor (középen) az U20-as bajnokság győztesének és gólkirályának járó díjat is átvehette
A Nyíregyházi Sportcentrum játékosa, Fellegi Nándor (középen) az U20-as bajnokság győztesének és gólkirályának járó díjat is átvehette - © Fotó: Csutkai Csaba
Nyíregyháza, Nyírgyulaj – Hátrányból jött vissza, és szerzett előnyt a szabolcsi csapat a hetedik helyről döntő párharcban.

Már úgy tűnt, az első meccset követően elveszíti pályaelőnyét, és hátrányba kerül a Nyírgyulaj KSE az NB I hetedik helyéért kiírt párharcban. A hazai pályán, tehát a nyírbátori sportcsarnokban megrendezett Aramis SE elleni első mérkőzésen a rendes játékidő utolsó percében 3–1-re vezettek a vendégek, amikor…

Amikor a 40. percben előbb Anton Klusin szépített, majd a válogatott kerettag Nagy Imre kiegyenlített, ezzel kiharcolta a hosszabbítást. A kétszer ötperces ráadásban pedig olyan történt, ami nagyon ritkán, négy gól is született. A gyulajiak Angyalos András révén már a ráadás első percében vezetést szereztek, ami után az Aramisnak kockáztatnia kellett, ezt pedig további gólokkal használta ki a házigazda. A vége 7–3 lett, így amennyiben a hétfői, budaörsi második mérkőzésen is nyer a Nyírgyulaj, akkor megszerzi a bajnokság hetedik helyezését. Ha nem, akkor a harmadik mérkőzés dönt, június 7-én, Nyírbátorban.

Eközben a Magyar Labdarúgó Szövetség Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága megtartotta hagyományos díjátadóját. Az elmúlt évektől eltérően ezúttal sokkal több, egészen pontosan négy pontvadászat dobogósait, gólkirályait és sportszerűségi versenyének győzteseit díjazta a szövetség. Papp Ferenc megyei koordinátor a díjátadón megjegyezte, a szakág népszerűségének növekedését jól jelzi az, hogy a 2017-2018-as szezonban a felnőtt férfiak mellett U20-as, a fiúknál U17-es, a lányoknál U15-ös bajnokságot is rendeztek. A díjakat Borsodi László elnökségi tag és Kvaka Árpád igazgató adták át.

Helyosztó, díjazottak

NB I, a 7. helyért, 1. mérkőzés

Nyírgyulaj KSE–Aramis SE 7–3 (0–1, 3–3, 5–3) – hosszabbítás után

Nyírbátor, 100 néző, v.: Szabó F. Sz., Szűcs L.

Nyírgyulaj: Végső Zs. – Klusin, Sánta J., Nagy I., Siska G. Csere: Opre R. (kapus), Angyalos, Tóth B., Nagy B., Gömze, Szabó Á., Orosz D., Vass O., Faragó. Edző: Lovas Norbert. Gól: Nagy I. 3, Angyalos 2, Siska G., Klusin, illetve Póta, Boznánszky, Fekete M.

Az egyik fél második győzelméig tartő párharc állása: 1–0 a Nyírgyulaj javára.

Az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei igazgatósága által szervezett bajnokságok díjazottjai
Regionális felnőtt férfibajnokság. Dobogósok: 1. Nyírbátori SC, 2. Mád FC, 3. Miskolci EAFC. Gólkirály: Tóth Dávid (Gyulaháza KSE) 65 góllal.

Megyei U20-as férfibajnokság. Dobogósok: 1. Nyíregyházi Sportcentrum, 2. Székely Team FSC, 3. Tarpa SC. Gólkirály: Fellegi Nándor (Nyíregyházi Sportcentrum) 53 góllal. A sportszerűségi verseny győztese: Székely Team FSC.

Megyei U17-es fiúbajnokság. Dobogósok: 1. Nyíregyházi Sportcentrum, 2. Tarpa SC, 3. Levelek SE. Gólkirály: Virág Dezső (Mátészalkai MTK) 36 góllal. A sportszerűségi verseny győztese: Puskás Partner Nagyecsed.

Megyei U15-ös lánybajnokság. Dobogósok: 1. Nyírség NSC B, 2. Mátészalkai MTK, 3. Fehérgyarmat SC. Gólkirálynő: Szondi Lilla (Nyírség NSC B) 32 góllal.








hirdetés