Nyírtelekről Dél-Afrikába – Aranyérmet nyert a női csapat

Dr. Kulcsár Aranka és Olesnyovics Tamás
Dr. Kulcsár Aranka és Olesnyovics Tamás
Nyírtelek – Február elején rendezték meg Dél-Afrikában a 2019. évi horgász világjátékokat.

Ezen a megmérettetésen példátlan magyar siker született. A női és a feeder válogatott világbajnoki aranyérmet, a pergető csapat ezüstérmet szerzett, míg a pontyhorgászaink a nyolcadik helyet szerezték meg.

Kedvenc hala a dévérkeszeg

A női csapat egyik segítője ­Olesnyovics Tamás volt, aki néhány éve a Nyírteleki Horgászegyesület versenycsapatát erősítette. A rendőrség munkatársa, ezáltal került Nyírtelekről Budaörsre 2001-ben. Házas, egy kislány édesapja. Amikor a szabadideje engedi, hazautazik Nyírtelekre családlátogatásra.

– Nemigen emlékszem a kezdetekre, hétesztendős lehettem, amikor megismerkedtem a horgászattal. Jobban emlékszem az első versenyemre: 1992-ben volt, és akkor már a Nyírteleki Horgászegyesületet képviseltem. Azóta nincs megállás. Az első botot a Havacs család adta a kezembe, akik a szomszédjaink voltak. A horgászat alapjait – mint minden gyermek akkoriban –, az egyesületben Ladányi Istvántól tanultam. Ezúton is köszönet érte. A kedvenc horgászmódszerem a rakós botos horgászat, a kedvenc halam a dévérkeszeg. Versenyzőként főleg a megyei versenyeken értem el eredményeket, a legtöbbször ifjúsági horgászként egyéniben és csapatban egyaránt – elevenítette fel a kezdeteket Olesnyovics Tamás, aki azt is elárulta, hogyan is került a dél-afrikai világbajnokságra utazó csapatba.

Tehermentesíteni a versenyzőt

– Már egy ideje dolgozom az egyik versenyző, dr. Kulcsár Aranka segítőjeként a ranglista versenyeken. Tavaly a női országos egyéni bajnokságon az első ötben végzett. Így az idén – nem először – behívták a válogatottba. Ő pedig mint bevált segítőt, vitt magával Dél-Afrikába is.

Minden versenyzőnek van ugyanis egy segítője, aki végig a versenyző mögött van tréningnapokon és versenyen egyaránt. A tréningnapok után a csapat megosztja egymás közt a tapasztalatait, majd abból körvonalazódik egy taktika a verseny napjára. A segítőnek ugyanúgy kell tudnia horgászni, ugyanúgy ismernie kell a technikákat, mint a versenyzőnek. A segítő igyekszik tehermentesíteni a versenyzőt, hogy az csak a horgászatra tudjon koncentrálni, hisz egy kétnapos verseny és ötnapos tréning alatt mind fizikálisan, és mind mentálisan el lehet fáradni. Ilyenkor a segítő a jobb kéz az etetőanyagok bekeverésében is.

A másik nagyon fontos dolga a háttérből a verseny ideje alatt a többi versenyző figyelése, és a körülbelüli helyezés megállapítása óránként. A kapitány megbecsült statisztika alapján dönti el, hogy változtassunk-e taktikát vagy sem. Az infókat segítők juttatják el a versenyzőkhöz. Dél-Afrikában egy ilyen taktikai húzásnak köszönjük a világbajnoki aranyat: a második napon az utolsó órában mind az öt versenyző nagy halra kezdett horgászni, ami meghozta az eredményt is – mesélte Olesnyovics Tamás, s hozzátette: – A közeljövőben folytatom munkásságom segítőként Aranka mögött, hisz egy remek csapattá kovácsolódtunk össze.

Komári Géza



Nyírtelek.
SZON.HU






hirdetés