NYKC: Jön még egy szélső és egy beállós is a rajtig

Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: KM-archív
Nyíregyháza – Az NYKC játékosai is elkezdték a felkészülést a bajnoki szezonra.

Vége a szünetnek, hétfőn edzésbe álltak a Nyíregyházi KC második vonalbeli férfi kézilabdázói.

– A tavalyihoz képest egy héttel hosszabb volt a nyári szünet, viszont a játékosok személyre szóló programmal már elkezdték az egyéni ráhangolást – kezdte érdeklődésünkre Varga Zsolt szakmai igazgató. – Örömteli, hogy végre a Continental Arénában is gyakorolhatunk. Az első hét vegyes, hiszen a kondicionális tréningek mellett szerepet kap a taktika és a technika is. A tervek szerint tizenegy edzőmérkőzést szeretnénk játszani, az elsőt a jövőhéten az NB I. B-és újonc Tiszavasvári ellen. Viszonozzuk majd a szlovákiai Topolcsány látogatását, illetve ismét megyünk a hagyományos balmazújvárosi nemzetközi tornára is.

Miként azt már megírtuk, távozott a csapattól Nagy Levente (FTC), Gubó Alex (Dabas), Munkácsi Máté (Vecsés) és Miloje Dolics (a légiósok játékengedélye tíz millióba kerül). Visszatért Nyírbátorból Nyíregyházára Gadnai Attila, Erdős Zoltán és Vasas György. A tervek szerint még egy szélső és egy beállós is érkezik. Varga Zsolt marad szakmai igazgató, ám a napi munkában több szerepet kap Bécsi János és Grandjean Gábor.

KM-ML

Címkék: ,







hirdetés