2012.01.12 10:37; Frissítve: 2012.01.12 10:37


NYKK: Kapaszkodás közben levegővétel

NYKK: Kapaszkodás közben levegővétel
Kosárlabda – A szerdai győzelem fő tanulsága, hogy akkor kell eldönteni a meccset, amikor arra lehetőség nyílik.

Van az úgy, hogy nemcsak a vereségből, hanem a győzelemből is lehet tanulni. Amennyire bosszantó, legalább annyira tanulságos lett volna, ha a Marso-Vagép NYKK elveszíti a szerdai Jászberény elleni hazai mérkőzést, de az élvonalbeli férficsapat a hosszabbításban végül felülmúlta (112–106) az újonc Jászberényt. Nem ünneprontásként, de ezt túlóra nélkül is megtehette volna, igaz, öt perccel a vége előtt ötpontos hátránynál már ezzel a forgatókönyvvel is kiegyeztünk volna.

– A harmadik negyedben tízpontos vezetésünknél még egy-két kivédekezett vendégtámadás és ugyanennyi könnyű kosár kellett volna ahhoz, hogy kialakuljon az a különbség, ami már akkor megpecsételte volna a Jászberény sorsát – utalt a meccs forgatókönyvére Ferenczi Tamás, a nyíregyháziak vezetőedzője. – Ez nem történt meg, a bentmaradásért foggal-körömmel harcoló Jászberény pedig élt az eséllyel, és kevés híján megtréfált bennünket. Az utóbbi két meccsünk fő pozitívuma, hogy vesztett helyzetből is visszajöttünk a végén, korábban az volt ránk jellemző, hogy ilyenkor inkább összeestünk, de mostanában szerencsére már vannak nyerő embereink. A fő tanulság azonban mégis az, hogy a végjátékban a megbeszéltek szerint kell játszani, és akkor nem fordulhat elő olyan, hogy hárompontos vezetésünknél tripladobás közben szabálytalankodunk, nem pedig a mezőnyben, hogy az ellenfél csak két büntetőt dobhasson.

Ezzel a mérkőzéssel lezárult egy négy mérkőzésből álló bajnoki sorozat, mialatt az NYKK három győzelmet (Sopron, Kecskemét, Jászberény) ért el és a Szeged ellen veszített. Elfogadható ez a mérleg?

– Ismerve az ellenfeleket, természetesen négyből négyet akartunk nyerni, de annak tükrében, hogy éppen a Szeged elleni vereséggel együtt már öt fiaskónál tartottunk zsinórban, a három egymást követő győzelem sem rossz – így Ferenczi Tamás. – Annyira nem szaladnék előre, hogy ezzel végleg eltávolodtunk volna az osztályozót jelentő tizenharmadik helytől, de kétségtelen, nem jött rosszul a számunkra, hogy a szerdai ellenfelet oda-vissza legyőztük. Ugyanakkor láthatjuk, hogy a Jászberény is kapaszkodik még, és ugyanez igaz a Debrecenre és a Zalaegerszegre is. Az viszont tény, hogy egy kicsit fellélegezhetünk, és teher nélkül játszhatunk szombaton Körmenden.

Negyvenre száz

Ebben a bajnokságban először jutott száz pont fölé az NYKK, amely 60 egységről indította az utolsó negyedet, és a hosszabbítással együtt 15 perc alatt csaknem megduplázta addigi termését. A századik pont megszerzése az óriási izgalmak közepette most kevésbé került fókuszba, de jegyezzük meg: Sitku Ernő szerezte a „jubileumi” találatot. A csapatkapitány ünnepi hete (40. születésnap, majd csütörtökön névnap) ezzel vált teljessé, a társak pedig biztosak benne, hogy a center tudja, hogy ilyenkor mi a kötelesség…

 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK szon-sportoldal
Három évre szerződött a győri női kézilabdacsapathoz Martin
Pannonhalma, 2012. május 24. csütörtök (MTI) - Három évre szóló szerződést kötött a magyar bajnok és [...] tovább »
Indulhat az NB II-ben a Vasas
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli licencadó [...] tovább »
Pars bombaformában, 82,28 méterrel nyert Ostravában
Budapest/Ostrava, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Pars Krisztián kirobbanó formában mutatkozott be [...] tovább »
Annapurna expedíció – Emlékezés Horváth Tiborra
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Főhajtással és néma felállással emlékeztek meg társai [...] tovább »
Button nyerte a második monacói szabadedzést
A McLaren pilótája, a brit Jenson Button nyerte a Monacói Nagydíj második szabadedzését, a második időt Romain [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés