NYKK-siker Vásárhelyen

Megpróbálta meglepni a nyíregyháziakat az újonc Hódmezővásárhely férfi kosárlabdacsapata első hazai mérkőzése előtt, hiszen befutott az amerikai légiósa, Erik Freeman.

Más kérdés, hogy a vasárnap esti mérkőzés nem a hazaiakról szólt. Az NYKK már a találkozó elején nyomatékosította, hogy ezen a találkozón nem teremhet babér a vásárhelyieknek, hiszen az elején kezükbe vette az irányítást, és már öt perc után 10 ponttal vezetett.

A nagyszünetig ez a különbség húsz pont környékére hízott, amiben az első félidei kiváló dobószázaléknak (65), László ponterősségének (két negyed alatt 21 pont) és Sitku három triplájának is nagy szerepe volt. Ezidő alatt osztálykülönbség mutatkozott a két gárda között, mindez az eredményben is tetten érhető volt.

A harmadik negyedben aztán egy kisebb hullámvölgy érte el az NYKK-t, minek köszönhetően a házigazda felzárkózásba kezdett, és tíz pontra megközelítette ellenfelét. Látótávolságon belülre viszont egyszer sem került az újonc, így összességében magabiztos diadalt aratott az NYKK. Kiemelendő még Sitku Ernő hat hárompontos kosara, amelyet hat kísérletből ért el.

Jegyzőkönyv

Hódmezővásárhely–Marso-Carmo Suzuki NYKK 80–89 (14–24, 20–28, 23–15, 23–22)
Hódmezővásárhely, 600 néző, v.: Páli, Kapitány, Téczely.

Hódmezővásárhely: Drahos 9/6, Freeman 14/3, Kovács R. 4, Gémes 23, Jarosevits. Csere: Böszörményi 6/3, Nyilas 19/6, Czibere 5/3, Utasi. Edző: Czuprák László.

NYKK: Savic 15, László 25/3, Bódi 2, Sitku 25/18, Scott 17/9. Csere: Simon N., Trepák 3/3, Gráczer 2. Edző: Horváth Imre.

Az eredmény alakulása, 5. perc: 6–16, 15.: 24–39, 26.: 53–63, 34.: 67–76, 37.: 71–82.

Mesterszemmel

Czuprák László: Az első félidő gyermeteg hibáit a nagyszünet utáni feljavult játékunkkal sem tudtuk helyrehozni. Gratulálok a Nyíregyházának!

Horváth Imre: Kiváló első félidőt produkáltunk, aztán a Vásárhely feljavuló játéka és a mi gyengélkedésünk vezetett oda, hogy szorosabb lett a vége.

– Bodnár Tibor –








hirdetés