Nyolc csapat rúgta a bőrt

Nyolc csapat rúgta a bőrt
© Fotó: katasztrófavédelem
Mátészalka – Pénteken, a Mátészalkai Katasztrófavédelmi Kirendeltség szervezésében rendezték meg a megyei kispályás labdarúgó tornát a mátészalkai városi sportpályán.

A sportolókat Kovács Miklós tű. alezredes, kirendeltségvezető köszöntötte, aki kiemelte, hogy mennyire népszerű a tűzoltók körében ez a sport, hiszen az idei versenyre is nyolc csapat jelentkezett és mind a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, mind Mátészalka Város Önkormányzata, valamint a Kisvárdai Katasztrófavédelmi Kirendeltség is értékes díjakat és különdíjakat ajánlott fel.

A rendezvényt Leskovics Zoltán tű. alezredes, megyei tűzoltósági főfelügyelő nyitotta meg, aki kitért a sportszerű játékra és eredményes, balesetmentes versenyzést kívánt a résztvevőknek.

A meccsek egyszerre négy pályán zajlottak, szakbírók vezetése mellett. Minden csapat erejét felülmúlva, sportszerűen játszotta végig a mérkőzéseket.

Leskovics Zoltán tű. alezredes, valamint Kovács Miklós tű. alezredes hirdették ki a végeredményt és adták át a díjakat.

Az első helyen a Kisvárdai Katasztrófavédelmi Kirendeltség csapata végzett, második lett a Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, a harmadik legjobb eredményt a Nyírbátori Hivatásos Tűzoltóparancsnokság csapata érte el. A házigazda, Mátészalkai Hivatásos Tűzoltóparancsnokság szoros küzdelemben a negyedik helyen végzett. Az eseményen a hivatásosok mellett az önkéntes tűzoltóságok is képviseltették magukat.

Minden csapat díjazásban részesült, valamint elismerésben részesült a gólkirály (Tóth János tű. ftörm, Kisvárda), a legjobb mezőnyjátékos (Fodor András tű. törm, Kisvárda), a legjobb kapus (Pekk János tű. ftörm Nyírbátor), a legsportszerűbb csapat (Csenger ÖTP), és a legeredményesebb Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság (Tiszavasvári).

A rendezvényt Torma Tamás, Mátészalka Város alpolgármestere, a Mátészalkai MTK (Mátészalkai Munkás Testgyakorlók Köre) elnöke zárta, aki megköszönte a résztvevők tisztes helytállását, valamint a kirendeltségnek a rendezvény szervezését.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság –








hirdetés