Nyolc hónap fogház denevérölésért

Az épület felújítást követően a pincéből kerülhetett a lakóház előtti járdára
egy sérült denevér Miskolcon a Vörösmarty utcában, amit egy járókelő jókedvűen
agyonvert.

A Miskolci Bíróság dr. Szabó József vezette tanácsa a büntetőeljárás során
megállapította, hogy a negyvennégy éves vádlott természetkárosítást, és állatkínzást
követett el, amikor a nemzetközi jog által is védett denevért egy bottal agyonvert
és megtaposott. Bár a vádlott azt elismerte, hogy amikor családjával elhaladt
a denevér mellett, az állatot megpiszkálta. Tagadta azonban, hogy bántotta,
megölte volna a földön fekvő állatot. A szemtanú azonban arról számolt be, hogy
a férfi előbb sárral dobálta meg a denevért, majd a kezében lévő vastag bottal
lesújtott az állatra. Közben még nevetett is. Amikor pedig a tanú szóvá tette
a brutális állatölést, a vádlott csak ennyit mondott: "Jó volt, ugye!"

A bíróság a tanúvallomások és más bizonyítékok alapján a minap úgy határozott:
a vádlott elkövette a bűncselekményt. Ezért ötvenezer forint pénzbüntetésre,
meg nem fizetés esetén 250 napi fogházra ítélte a férfit.








hirdetés