NYTK – A sok kicsi sokra ment

Nyíregyháza – Kevéssel veszítették el az egyes párharcokat a nyíregyházi tekézők, így végül vereséggel térhettek haza a szegvári szuperligás bajnokiról.

Hogy nehéz jó eredményt ütni a szegvári tekepályán, arról a szombati szuperligás férfimeccs eredménye is árulkodik. Mert bár a vendég nyíregyháziak összesítésben épphogy túljutottak a 3000-as határon (ami elég szerény produktum), de így is szinte végig volt esély a pontszerzésre.

A vége mégis 7–1-es vereség lett az újonc otthonában, így a két nyeretlen csapat közül a nyíregyházi maradt pont nélküli az ötödik fordulót követően is. Az NYTK játékosai a párharcok nagy részét nagyon szűken veszítette el, de így a hátrány folyton nőtt, egy esetben a csere sem segített. A végén Hacker Dezső próbálta menteni a menthetőt, de a vendégek közül a nap legjobb teljesítményével előrukkoló játékos-edző pontszerzése csak a szépítésre volt elegendő.

Most három hét szünet következik a bajnokságban, ami alatt megújul a Városi Stadion tekepályájának automatikája, amelyet remélhetőleg sikerrel avatnak majd fel a nyíregyháziak.

Szuperliga, férfi

5. forduló

Szegvári TSE–Nyíregyházi TK 7–1 (3146–3041)

NYTK: Szlovenszki T. 530, Ráski J. 505, Mogyorósi 502, Finta-Kastura Zs. 502, Szegő 454, Hacker 548 (1 pont).

Ifi: 4–0 (1002–912).








hirdetés