Nyugaton sem kolbászból fonják a kerítést

Nyugaton sem kolbászból fonják a kerítést
© Fotó: Dodó Ferenc
Nyíregyháza – Amikor jön a lakhatás meg a bölcsőde kérdése, a fiatalok belátják, hogy nem éri meg hosszabb távon külföldön élni a családdal.

A fiatalok jövőjéről, a szülőföld iránti ragaszkodásról is szó volt szombaton Nyíregyházán a Nyilas Fogadóban azon a rendezvényen, amelyet az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség rendezett. A hétvégén megtartott háromnapos tanácskozásra az ország számos pontjáról érkeztek fiatalok, de kaptak meghívást kárpátaljai és partiumi ifjak is.

A szombat délutáni politikai fórum azért kapott kiemelt figyelmet, mert Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Novák Katalin, a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár vett rajta részt meghívott vendégként.

A fórum nyitányaként Román István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kormánymegbízottja köszöntötte a vendégeket, majd kiemelte, hogy stratégiailag fontos helyen van a megye, hiszen több országgal is határos. Szólt arról is, hogy míg a rendszerváltás előtt bizonytalan volt az ország sorsa, a mai fiatalok már egy erős, gazdaságilag és politikailag stabil országban élhetnek.

A köszöntő szavak után Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke vállalta a moderátor szerepét, ő kérdezgette a két vendéget. Először is arra volt kíváncsi, mit tartanak az elmúlt 8 év sikerének.
Novák Katalin két dolgot emelt ki a kormányzati eredmények közül: a Határtalanul program sikerét és a tehetséggondozási program népszerűségét.

– A Határtalanul program hozzájárul ahhoz, hogy magyarságot egy nemzetnek érezzük a fizikai határok ellenére. Az egységes nemzet tudata fontos ahhoz, hogy ne lehessen kihasználni a magyarokat a magyarok ellen. A Nemzeti Tehetséggondozó Program évente 300 ezer határon belüli és kívüli magyar fiatalnak ad segítséget – fogalmazott az államtitkár.

Gulyás Gergely azt a bizalmi alapot nevezte fontos sikernek, amelynek köszönhetően a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt az elmúlt 8 évben kétszer is alakíthatott kormányt. S ez a bizalmi alap nem más, mint az önazonosság-tudat megerősítése. Ennek köszönhetően erősödtek a lakóhelyi és a munkahelyi közösségek, fokozódott a helyi és a nemzeti identitás. A legfontosabb szempont az lett, hogy mi a nemzeti érdek.

A következő kérdés a fiatalok helyben maradásáról, a gyermeknevelés kormányzati megsegítéséről szólt.
– A kormány lehetőségeket teremt, s a fiataloknak kell eldönteniük, hogyan élnek ezekkel a lehetőségekkel. A kormánynak abban van szerepe, hogy legyen egy jó államigazgatás, az adórendszer segítse a vállalkozásokat, kell sok erős helyi közösség, jó iskola és erős egyház. Az állam támpontot ad, támogatást ad, mások helyett dönteni nem tud – mondta a miniszter.

Az államtitkár asszony arra hívta fel a figyelmet, hogy egy időben sokan elmentek az országból külföldre dolgozni, de most megfordulni látszik ez a folyamat.
– Fontos a külföldi tapasztalatszerzés, hadd lássák meg a szerencsét próbáló fiatalok, hogy Nyugat-Európában sem kolbászból fonják a kerítést. Aztán amikor jön a lakhatás meg a bölcsőde kérdése, belátják, hogy nem éri meg hosszabb távon külföldön élni a családdal. A másik nagyon fontos kérdés, hogy a biztonság felértékelődött, s Magyarország továbbra is az egyik legbiztonságosabb ország.

A konferencia zárásaként Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke mondta el gondolatait. Utalt arra, hogy a kormány nem használja ki jól a megyei önkormányzatokat, amelyekben ráadásul a fiatal politikusok felnőhetnek, hiszen a megyei önkormányzat a demokráciának jó színtere. Visszaemlékezett tovább egy közelmúltban megrendezett kárpátaljai ünnepségre is az elnök:
– Jó volt magyarnak lenni Kárpátalján, büszkén éreztem magam – jelentette ki befejezésül.

KM








hirdetés