Nyugdíjas lét

Nyugdíjas lét
© Illusztráció: getty images
Bár ilyen veszély nem leselkedik rám, nem szeretnék most a kormánytagok helyében lenni. Kiváltképp kerülném a Nemzetgazdasági Minisztérium környékét, ahol a tárca gazdája bejelentette a jövő évi nyugdíjemelést. Eszerint cél az ellátások reálértékének megőrzése, ezért a kormány a tervezett infláció mértékével egyező, 0,9 százalékos nyugdíjemelésre tesz javaslatot. Angyal Sándor írása.


Bár az inflációban sokan kételkednek, mégis demagógia volna erre egyből azt mondani, hogy ennyivel szúrják ki a több százezer idős ember szemét. De tessék csak elképzelni, hogy milyen sok kisnyugdíjas jut havonta 50–60 ezer forintos, vagy még kevesebb ellátáshoz, aminek a 0,9 százaléka még 500–600 forintot sem jelent, ami a jelenlegi árakat figyelembe véve nem sokkal több a semminél.

A szűkmarkú nyugdíjemelésen sokat javít, hogy a temérdek kiadás, a mesebeli stadionok építése és az ötmilliósra emelt vezetői havi bérek ellenére 22 százalékkal csökkentik a baromfihús, a tojás meg a tej általános forgalmi adóját, s köztudott, hogy a nyugdíjas társadalom tagjai ezeket az élelmiszereket keresik és veszik az áruházakban, a piaccsarnokokban. Tessék csak a csirkeszárnyra, vagy a kacsalábra gondolni: olyan olcsón lehet hozzájutni januártól, hogy kis híján a kereskedőnek többe kerül. Ne essünk tehát túlzásokba, amikor számolni kezdünk! Igaz, nyáron még csak-csak elvannak idős honfitársaink: terem zöldség, gyümölcs, nem kell fűteni, későn esteledik a villanygyújtáshoz, stb. Télen más a helyzet: fizetni kell a gázt, a fát a fűtéshez, és a gyógyszerekről se feledkezzünk meg, sok receptet képtelenek kiváltani a fájdalmakkal küzdő öregek. Tessék ezekre félre tenni a meleg hónapokban, ne reménykedjünk az ingyenkonyhák mesés választékában karácsony közeledtén. És még egy jó tanács: ne hasonlítsuk az itthoni nyugdíjat a nyugat-európai idősellátáshoz, mert akkor könnyen megeshet, hogy az élettől is elmegy a kedvünk!

Angyal Sándor

 








hirdetés