Nyüzsgés a parton

Csorogtam le a Túrbukónál. Igazán élveztem, mint tíz esztendős fiúcska. A kellemesen simogató lágy víz pedig csak vitt, vitt egyenesen a torkolat irányába. Élveztem az utazást.
Sipos Béla jegyzete.

A meder alját már nem érte a lábam, lebegtem az éltető elemben. Teljesen kikapcsoltam, átadtam magam az elemi erőnek. Mert az előző napokban még esett is, így a folyó vízszintje magasabb, a sodrása gyorsabb volt a szokásosnál. Csak azon vettem észre magam, nagy a nyüzsgés a parton.

Mi történt vajon? Én csordogálok a folyóval, lebegek a vízben, élvezem a nyár forró, a folyóban elviselhető pillanatát… Hirtelen egy csobbanást hallok, s valaki felém úszik. Tóni bácsi az, a Tisza partján nevelkedett férfi. Fogd meg a lábam! – kiáltja, amikor a közelembe ér. Engedelmesen megragadtam a jobb bokáját, s ő megindult a part felé.

Hogy tehetsz ilyet! – korholtak a szüleim. Nézd csak, pár méterre voltál a Tiszától! S ebben a pillanatban értettem meg, mi volt az oka a partmenti nyüzsgésnek. Akkor még az úszótudomány kezdeti lépéseinél tartottam, épp csak fennmaradtam a vízen. A Tisza hatalmas lendülettel nyelte el a kis Túr vízét, meg sem érezte volna, hogy én is ott vagyok, még egy köhintést sem tett volna értem. Szőröstül-bőröstül nyelt volna le. Egy pillanat alatt végig futott bennem életem addigi filmje. Láttam magam óvodás kölyökként, kisiskolás fiúként, s láttam, amint szertefoszlik minden álmom és vágyam.

Egy hang hozott vissza az életbe. Gyere, megtanulunk úszni – hívott Tóni bácsi.








hirdetés