2012.02.23 08:48; Frissítve: 2012.02.23 08:48


Odavágott a Vidi az első meccsen

Fotó: Osztie Tibor Fotó: Osztie Tibor
A labdarúgó Ligakupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a Diósgyőr a Videotont fogadta szerda este.

Bár a diósgyőri klub vezetése még nem alakította ki álláspontját a szerdán őrizetbe vett csapatkapitány, Lippai Ákos ügyében, az ultrák viszont megtették ezt az év első tétmérkőzése előtt, egy drapérián adták közre véleményüket: ,,Árulónak nem jár részvét, sohasem!”.

Legerősebb összeállításban

Az idei Ligakupa sorozatban sokszor előfordult már, hogy a csapatok tartalékos összeállításban álltak fel, de ez nem volt elmondható erről a mérkőzésről. A fehérvári gárda tulajdonképpen a legerősebb összeállításában lépett pályára, a hazai oldalról legfeljebb Rados kapust és a középpályán Gallardo kezdését hiányolhatták a drukkerek, akik a nagy hideg és az élő tévés közvetítés ellenére szép számban jelentek meg a lelátókon. A négyből két új igazolásnak adott lehetőséget a kezdőben Benczés Miklós, a hazaiak edzője, akik közül Fernando és Frizoni közül utóbbi volt az, aki többet mutatott. A spanyol középpályás picit lassúnak tűnt, az első kapura lövését a 76. percben jegyezhettük fel, csak remélni lehet, hogy többre lesz képes annál, mint amit ezen az estén ,,legyártott”. Rajtuk kívül a DVTK másik két új labdarúgója is szóhoz jutott ezen az estén, csereként, és játékukkal sem feljebb, sem lejjebb nem vitték csapatuk teljesítményét.

Eredményre vezethet

A Diósgyőr ezen a mérkőzésen nem alkalmazta a felkészülés során többször használt csúcsékes, egycsatáros hadrendjét (ezt valószínűleg az idegenbeli találkozóira tartogatja), viszont ezt a hadrendet, a két előszűrő, védekező középpályással bemutatta ezen a mérkőzésen a Videoton. És azt is, hogy ez eredményre vezethet. Mert bár összességében a Diósgyőr birtokolta többet a labdát, és volt néhány ígéretes akciójuk, gólt szerezniük csak a fehérváriaknak sikerült ezen az estén. Az első játékrészben egy olyat, ami után még magabiztosabban játszhatták védekezésre épülő, ellencsapásos játékukat, a végén, a hosszabbításban egy kontrából pedig olyat, amellyel tulajdonképpen szinte eldöntötték a párharc kimenetelét. Ugyanis a DVTK-nak két hét múlva legalább két góllal kellene nyernie ahhoz, hogy továbbjuthasson.


Jegyzőkönyv:

Ligakupa, negyeddöntő, első mérkőzés

Diósgyőri VTK – Videoton FC 0-2 (0-1)

Diósgyőr, 3500 néző. V.: Iványi (Albert, Medovarszki).

Diósgyőri VTK: Farkas B. – Vadász, Gal, Nagy T., Frizoni – Abdouraman – Arze, Fernando, Luque –Tisza, Seydi. Edző: Benczés Miklós.

Videoton FC: Tujvel – Brachi, Caneira, Vinicius, Szolnoki – Tóth B., Mitrovic – Oliveira, Sándor, Gosztonyi – Torghelle. Vezetőedző: Paulo Sousa.

Csere: Farkas B. helyett Rados a 46., Vadász helyett Vági a 46., Tisza helyett Gallardo az 57., Mitrovic helyett Polonkai az 58., Polonkai helyett Jeff Silva a 61., Oliveira helyett Gyurcsó a 65., Gosztonyi helyett Nikolic a 69., Abdouraman helyett Sekour a 70., Szolnoki helyett Apostolopoulos a 85. percben.

Sárga lap: Nagy T. a 34., Vinicius a 36., Caneira a 72., Tóth B. 82. percben.

Gólszerző: Torghelle (0-1) a 25., Nikolic (0-2) a 92. percben.

Benczés Miklós: – Jó mérkőzést játszottunk, mielőtt ellenfelünk idejött, már akkor tudtuk róluk, hogy jó csapatuk van, hiszen a törökországi edzőtáborban is láttuk őket. Gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez. A játékunkban voltak olyan dolgok, amelyeket jól csináltunk, ezeket meg kell őriznünk, és voltak hibák, ezeket pedig ki kell javítanunk. Köszönöm kollégámnak az elismerő szavakat.

Paulo Sousa: – Nehéz, küzdelmes mérkőzés volt. A DVTK iránt érzett tisztelettel érkeztünk ide, tudtuk, hogy egy komoly játékerőt képviselő csapat otthonában kell pályára lépnünk. Ezen ez estén egy picit más játékkal kerestük a győzelemhez vezető utat ahhoz képest, amit eddig korábban tőlünk megszoktak. Éppen ezért büszke vagyok a játékosaimra, hogy amit kértünk tőlük azt viszontláttuk a pályán, mert minden úgy alakult, ahogy elterveztünk. Sikerült a vezetést megszerezni, ezt követően is több lehetőségünk volt, szervezett védekezésünk mellett több helyzetet is kidolgoztunk, és a hajrában ezek közül egyet gólra váltottunk. Nagy az örömünk, mert ez egy jó eredmény, amit egy erős csapat otthonában értük el, egy a közönség által is támogatott együttessel szemben. Annyit mindképpen szeretnék még elmondani, hogy jól látható ellenfelünknél az a fejlődés, ami az elmúlt hónapokban végbe ment, hiszen azokon próbálnak változtatni amin kell, és ez út valószínűleg oda vezet, hogy nem csak Magyarországon lesznek meghatározó csapat, hanem nemzetközi szinten is bizonyíthatnak.


A gólok története

 

25. perc: Oliveira baloldali szögletét követően a kapu torkában Torghelle 3 méterről a bal alsó sarokba lőtte a labdát, 0-1.
92. perc: Gyurcsó futott el a jobb oldalon, az oldalvonal mellett, remekül lőtte be a labdát a kapu elé, az érkező Nikolic pedig 12 méterről a kapu jobb oldalába bombázott, 0-2



További eredmények

MTK Budapest – Kecskeméti TE 2-2

Kaposvári RFC – Lombard Pápa TFC 0-1

Paksi FC – Debreceni VSC-TEVA: február 28., 16.30

A visszavágókat március 7-én játsszák.


Ligakupa: Diósgyőri VTK vs. Videoton 0-2 (0-1)

Miskolc-Diósgyőr – A Ligakupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a Diósgyőri VTK gárdája a Videoton együttesét fogadta szerdán 18 órától az Andrássy úti katlanban. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Borsod Online-on!

 

 

 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Foci
Indulhat az NB II-ben a Vasas
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli licencadó [...] tovább »
Meggyanúsított ex-diósgyőriek: G. Tamás és K. Norbert
Bundabotrány: harminckilencre nőtt a gyanúsítottként kihallgatott futballisták száma. tovább »
Labdarúgó Magyar Kupa
A labdarúgó Magyar Kupa Borsod-Abaúj-Zemplén megyei selejtező sorozata 5. fordulójának eredményei. tovább »
Ózdon a Diósgyőr
Ötödik állomásával folytatódott a hazai szinten rendhagyónak számító DVTK Road-show. A piros-fehér [...] tovább »
Bundabotrány – Újabb volt diósgyőri játékosok kerültek képbe
2012. május 23. napján – a 2009. augusztus 26. napján lejátszott Nyíregyháza-Diósgyőr (3:0) Ligakupa [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés