2012.06.15 18:29; Frissítve: 2012.06.15 18:29


OGY – A felsőoktatási törvény módosítását kezdeményezi a Fidesz

OGY – A felsőoktatási törvény módosítását kezdeményezi a Fidesz
Budapest, 2012. június 15., péntek (MTI) – A szabályozási összhang megteremtésével és jogtechnikai pontosításokkal indokolja a nemzeti felsőoktatási törvény módosítását a fideszes Vinnai Győző.

alt hiba beküldése

A kormánypárti politikusnak az Országgyűlés honlapján pénteken megjelent indítványa a hallgatói munkaszerződés alapján munkát végző hallgatóval kapcsolatosan teremtené meg azt a lehetőséget, hogy az általános munkajogi szabályoknál a felsőoktatási szaktörvény, illetve annak végrehajtási rendelete a hallgatók számára kedvezőbb szabályokat állapíthasson meg.

Megteremtené továbbá a hallgatói szerződés alapján fennálló köztartozás kezelésének, behajtásának törvényi feltételét.

A javaslat utal arra, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény szerint személyes adat az érintett hozzájárulása, vagy törvény felhatalmazása alapján kezelhető. A képviselő ezt kiegészítené a szükséges adatkezelési felhatalmazás megteremtése érdekében.

A javasolt módosítás alapján felsőoktatási szakképzésre való felvétel kivételt nem tűrő feltétele az érettségi vizsga sikeres teljesítése lenne.

A módosítás lehetővé tenné a felsőoktatási intézmény tehetséggondozási tevékenységének rugalmasabb megszervezését, és az általános kötelezettség mellett biztosítja a szervezeti formák közötti választás lehetőségét.

 

 

- MTI -

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Alexandra, a nap szépe

Alexandra, a csinos debreceni lány első alkalommal volt fotózáson, ahol elmondása szerint nagyon jól érezte magát és már nagyon várja a következőt.
tovább »


Login2