Makk Károly szerint csak szeretni kell

Nyíregyháza - A Kossuth-díjas filmrendező 70 éve van a pályán – új könyve előremutató, egyben emlékező.

– Évek óta készültem erre, mégis, amikor belekezdtem, elhamarkodottnak érzem a vállalkozást. Hosszú ideje foglalkoztatott már, hogy annyi filmet készítettem, annyi helyen megfordultam, annyi minden történt velem, hogy papírra kellene vetni – vezette fel nemrég megjelent, Szeretni kell című könyve megírásának körülményeit Makk Károly, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, színész, érdemes és kiváló művész.

– Az elmúlt tíz évben számtalan vidéki nyugdíjas klubban jártam, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy az a bizonyos korosztály, amelyik az én filmjeimen nőtt fel, mennyire érdeklődik még mindig a régi sztorik iránt. Amikor eljöttünk ezekről az rendezvényekről, amik rendszerint elhúzódtak és a végén rengeteget kacagtunk a nézőkkel együtt, mindig megfogadtuk, hogy a következő alkalomtól kezdve diktafonra vesszük, és ha jön egy ambiciózus tanítvány, majd kötetbe rendezi ezeket a történeteket, mi pedig sóval-borssal fűszerezzük. Persze ez elmaradt, egészen tavaly kora nyárig, amikor összetalálkoztam egy társaságban a Kossuth Kiadó igazgatójával, Kocsis András Sándorral, aki azt kérdezte: „Te, nem akarsz nekünk egy könyvet írni?”; mondtam, hogy de. Két nap múlva megkerestek, hoztak egy szerződést. Felajánlottam, hogy írok tíz oldalt, azt ők elolvassák, és ha tetszik, akkor folytatom. Végül is, valaha nem írtam rosszul...

Az elmúlt csaknem száz év...

Akkor Makk Károly leült, várt, de nem jött az ihlet, az első mondat.

– Kínlódtam legalább egy hétig, amikor úgy döntöttem, hogy leírom kézzel, aztán lediktálom Hannának (Makk Hanna, Karcsi bácsi felesége – a szerk.). Ő egy igen szívós, akkurátus nő, és amíg én betűzgettem a macskakaparásom, Hanna gyakran közbevetette, hogy tudna egy jobb jelzőt, mert amikor itt vagy ott elmeséltem a történetet, akkor azt használtam, és mennyivel jobban hangzott. Így állt össze ez a közel 500 gépelt oldal.

A kiadó ajánlása szerint Makk Károly könyve: nem memoár, nem önéletrajz, nem emlékezés – de mind a három: a kor, az elmúlt csaknem száz év egyik legizgalmasabb leírása.

„Filmről van szó, filmet látunk és élünk, sok bennük a saját film, ami a mienk, a mi történetünk. A mienk akkor is, ha sem a történet, sem a forgatása idejében még nem éltünk.”

Csáki Alexandra