OGY – Módosult a Btk. a veronai buszbalesettel összefüggésben

Akt.:
Módosult a Btk. a veronai buszbalesettel összefüggésben
Módosult a Btk. a veronai buszbalesettel összefüggésben
Budapest – Büntetendő lesz a jogellenesen átalakított személyszállító járművek vezetése, és a hivatalos személyt hivatali tevékenységével össze nem egyeztethető helyen vagy időben érő zaklatás – döntött pénteken az Országgyűlés.

Czunyiné Bertalan Judit fideszes képviselő büntető törvénykönyvet (Btk.) módosító javaslatát 130 igen, 22 nem szavazattal, 33 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők.

A tavalyi, 17 halálos áldozattal járó veronai buszbaleset nyomán megalkotott módosítás szerint a jövőben egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az, aki olyan járművel vagy különleges személyszállító szolgáltatást nyújtó járművel vesz részt a közúti közlekedésben, amelyet engedély nélkül vagy az engedélytől eltérően alakítottak át. Két évig terjedő szabadságvesztés a büntetés, ha a bűncselekményt iskolabusszal vagy különleges igényű – így különösen mozgásában korlátozott, idős vagy beteg – személyek szállítására szolgáló közúti járművel követik el. Aki engedély nélkül ilyen átalakítást végez, vagy végeztet, elzárással büntetendő.

Az elfogadott törvénymódosítás a Btk. zaklatásra vonatkozó rendelkezéseit is megváltoztatja. A jövőben két, vagy súlyosabb esetben három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az, aki a zaklatást hivatalos személy sérelmére, hivatali tevékenységével össze nem egyeztethető helyen vagy időben követi el.

Az előterjesztés indoklásában arra hivatkoznak, hogy az alaptörvény hetedik módosítása megerősítette a magánélet védelmét, így már a hivatalos személyeket is megilleti az a jog, hogy legyen olyan hely és időszak a mindennapi életükben, ahol, illetve amikor joggal elvárhatják, hogy hivatalos eljárásuk miatt ne zaklassák őket.

A Btk.-ban újonnan rögzített fenti szabályok a törvény kihirdetését követő 8. napon lépnek hatályba.

– MTI –


Budapest - Október 15-étől szabálysértést követ el az, aki életvitelszerűen tartózkodik közterületen. Az Országgyűlés pénteken 132 igen szavazattal, 54 nem ellenében igazította ilyen tartalommal az alaptörvényhez a szabálysértési törvényt. A jogszabály a hajléktalanokkal szemben speciá...

Budapest - A magánélet védelméről szóló törvényt fogadott el pénteken az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére. Trócsányi László igazságügyi miniszter javaslatát 153 igen szavazattal, 34 nem ellenében fogadták el a képviselők. Az otthon nyugalma a júniusban megszavazott hetedik alkot...

Budapest - Elfogadta az Országgyűlés pénteken az október 1-jétől hatályos új gyülekezési törvényt. Trócsányi László igazságügyi miniszter javaslatát - amely az 1989-es törvényt váltja fel - 131 igen szavazattal, 56 nem ellenében hagyták jóvá. A jogszabály kimondja: mindenkinek joga van, hogy ...

A parlament elfogadta az adótörvények módosításáról és a bevándorlási különadóról szóló törvényjavaslatot
Budapest - A parlament pénteken elfogadta az adótörvények módosításáról és a bevándorlási különadóról szóló törvényjavaslatot. A 131 igen szavazattal, 33 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett jóváhagyott jogszabály a 15 százalékos személyi jövedelemadót nem módosítja, és marad a 9 százalékos ...

Budapest, 2018. július 20. A 2019. évi központi költségvetés zárószavazásának eredménye egy kijelzőn az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. július 20-án. Az előterjesztést 128 igen szavazattal, 56 nem ellenében fogadták el.
Budapest - Az Országgyűlés pénteken elfogadta a jövő évi költségvetésről szóló törvényt, amelyet Varga Mihály pénzügyminiszter annak ismertetésekor a biztonságos növekedés büdzséjeként jellemzett. A 2019-es költségvetést 128 igen szavazattal, 56 nem ellenében fogadták el a képviselők. ...








hirdetés