OGY – Támogatták az új KNBSZ főigazgató kinevezését a szakbizottságok

Béres János, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgató-jelöltjének bizottsági meghallgatása
Béres János, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgató-jelöltjének bizottsági meghallgatása - © MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Budapest – Támogatták Béres János, Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) főigazgatóvá történő kinevezését az illetékes szakbizottságok csütörtökön.

Mirkóczki Ádám, a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke a zárt ülés után elmondta: az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága és a nemzetbiztonsági bizottság többsége is megszavazta Béres János, a KNBSZ főigazgatóvá történő kinevezését.
A bizottsági meghallgatás elején Benkő Tibor honvédelmi miniszter azt mondta: Béres János a KNBSZ minden területét ismeri. Mint kifejtette: Béres János több mint 5 éve tölti be a KNBSZ főigazgató-helyettesi posztját, ezalatt mind a hírszerzés, mind az elhárítás területét is felügyelte. Mint általános helyettes minden szükséges információval, szakmai tapasztalattal rendelkezik, hogy betölthesse a szervezet főigazgatói posztját – emelte ki Benkő Tibor.

Béres János vezérőrnagy bizottsági meghallgatásán elmondta: 1965-ben született Baktalórántházán. Katonai középiskola elvégzése után, 1987-ben csapatfelderítő szakon végzett. 1989-ben az ENSZ iraki missziójába is kiválasztották. 1990-ben beiskolázták a Zrínyi Miklós katonai akadémiára, ahol 1993-ban felderítő szakon végzett. 1993-ban felvételt nyert a KNBSZ jogelődjéhez a Katonai Felderítő Hivatalhoz (KFH), itt különböző beosztásokban dolgozott. Külszolgálatai során Romániában, Irakban, az Egyesült Államokban, Kínában is szolgált.

Béres János azt is elmondta: a 2001-es New York-i terrortámadás után az iszlámbázisú terrorizmussal kezdett foglalkozni, s az amerikai nemzetvédelmi egyetemen a terrorizmus elleni harc szakát is elvégezte.

2012-ben nevezték ki a KNBSZ hírszerző igazgatóhelyettesévé, majd 2013-ban főigazgató-helyettes lett. Béres János elmondta, büszke arra, hogy a különböző kultúrával rendelkező katonai nemzetbiztonsági hivatalokat egy egységes, jól működő szolgálattá kovácsolták. A kor kihívásainak megfelelő, rugalmasan reagálni tudó, hatékony nemzetbiztonsági szervezetté vált.

Mint elmondta: a nemzetbiztonsági törvény nyomán KNBSZ főigazgatóként feladata többek között Magyarország szuverenitásának, törvényes rendjének biztosítása, továbbá a Magyar Honvédség minden oldalú biztosítása mind a hírszerző, mind az elhárító vonalon. Ezek mellett feladata a NATO, ENSZ, s egyéb nemzetközi kötelezettségvállalásának teljesítése. Utóbbi nyomán mintegy 60 partnerszolgálattal tartanak állandó kapcsolatot szerte a világon – fejtette ki Béres János.

A Magyar Közlöny múlt keddi számában jelent meg, hogy Kovács Józsefet, a KNBSZ főigazgatóját május 21-ei hatállyal, más fontos megbízatására tekintettel felmentették posztjáról. Kovács József a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkára lett.

– MTI –








hirdetés