Ökölvívás: Párizsból ezüst, Egerből remek eredmények

Nagy Tímea
Nagy Tímea - © Fotó: Magánarchívum
Debrecen – A DVSC világ- és Eb-bronzérmes bunyósa, Nagy Tímea Párizsban a Montana Belt nemzetközi tornán bokszolt az elmúlt hét második felében, és szerzett ezüstérmet a rangos viadalon. Eközben Egerben a klub fiatal tehetségei szerepeltek szlovák és cseh ellenfelekkel szemben az Olimpiai Reménységek Versenyén, Salánki László edző irányításával.

Franciaországban a 75 kilósok között fellépő klasszis először egy brazil bunyóst, Roberta Melo da Silvát múlta felül egyhangú pontozással. Ezután a hazai színekben versenyző De Hutten testén át vezetett az út a fináléba. Az erős hazai hátszéllel bokszoló francia hölgy ellen Timi minden szempontból érett ökölvívást bemutatva, a mérkőzésvezető folyamatos meccstördelését is átvészelve diadalmaskodott. A döntőben régi ismerősével, az olimpiai ezüstérmes holland Nouchka Fontijnnel csapott össze Timi, aki eddig négyszer kapott ki tőle – igaz, kétszer erősen véleményes találkozón. Ezúttal is közel volt világklasszis ellenfeléhez Timi, de végül ismét a holland győzött, így a DVSC sportolója a dobogó második fokára állhatott. Ahogy a torna után Timi elmondta, úgy érezte, hogy tavaly augusztusi szülése után a jelenlegi állapotához képest nagyon jól ment a boksz, s szerinte egyre csökken a különbség közte és az olimpiai ezüstérmes között.

A hétvége Egerben, az Olimpiai Reménységek Versenyén ért 3 DVSC-bunyóstehetséget, valamint a válogatottnál is dolgozó Salánki László edzőt. Lakatos Kevin mindkét nap győzött, míg Balogh László csak vasárnap – egyaránt szlovák, majd cseh riválissal szemben. Dicsérte őket a szakember. Vogler Helen két szoros vereséget szenvedett, de trénere szerint már egyik napról a másikra is sokkal jobban bokszolt – szlovák lány állt a másik sarokban.

Hamarosan további nemzetközi viadalok várnak a DVSC bunyósaira, leghamarabb az ifjúsági Európa-bajnokság (április 18-26. Roseto degli Abruzzi, Olaszország), amelyen Bernáth Attila a 49 kilósok között a tavalyi ezüstérem után ismét nagy reményekkel száll harcba a kontinentális dobogóért majd. Attila és a magyar ifiválogatott kedden utazott el.

– Koppányi Szabolcs –








hirdetés