Ökölvívó ob – Döntőben az esélyesek

Budapest – Az aranyérmekre esélyesek közül valamennyien továbbjutottak a csütörtöki elődöntőkből az ökölvívók országos bajnokságán.

A négynapos ob a szerdai negyeddöntőket követően a “végjátékra” átköltözött a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokba, ahol kilenc női és kilenc férfi súlycsoportban rendeztek elődöntőket, mivel a női 81 kilóban egy, férfi 49-ben két nevező volt.

A nap során a felnőtt válogatott legjobbjai könnyedén teljesítették a csütörtöki feladatukat. A legsimább útja a döntőbe az olimpiai ötödik, többszörös Európa-bajnoki dobogós Harcsa Zoltánnak (75 kg) volt, miután Szőnyi Martin nem állt ki ellene.

A nyíregyházi Kovács Richárd (64 kg) a szerdai negyeddöntőjéhez hasonlóan ezúttal sem töltött két menetnél többet a ringben. A tavalyi világbajnokságon a második körig jutott bokszoló ezúttal Joó László győzte le gyorsan.

A tavalyi vb harmadik magyarja, az idén főiskolai világbajnoki címet szerzett Hámori Ádám (91 kg) egészen csütörtökig várt, hogy bemutatkozzon az idei ob-n. A debütálás jól sikerült, mivel egyhangú, 5-0-s pontozással nyert a Rácz József ellen.

A pénteki zárónapon 15 órakor kezdődnek a finálék a Nemzeti Sportcsarnokban.

– MTI –








hirdetés